Nézem a tévét, nézem a sok menekülőt, akik a sárban, esőben százszámra várnak arra, hogy tovább engedjék őket Németországba. Gyerekek, akik azt sem tudják, hogy miért is kellett elhagyni a hazájukat, mezítláb, vagy nyári lábbeliben tapossák a sarat, fiatal férfiak, akik egy jobb élet, egyáltalán az élet reményében várnak a horvát – szlovén határon arra, hogy végre esőmentes helyre, melegre jussanak el. Áldozatok ők, mert az Egyesült Államok demokratizálási, majd pacifikálási céljainak, azaz nagyhatalmi, világcsendőri törekvéseinek lettek a vesztesei. Áldozatok ők, mert a szülőföldjük politikai elitje hazárdjátékának lettek a kisemmizettjei. Áldozatok ők, mert ezzel párhuzamosan hittek az európai politikusok reménykeltésének és nyakukba vették a félvilágot, hogy eljussanak az Ígéret Földjére. S végül áldozatok, önmaguk áldozatai lettek azért, mert azt gondolták, hogy Európában egy új életet kezdhetnek, egy új honfoglalás részeseivé válhatnak. Vajon Mózes ma felvállalta volna azt, hogy a zsidó néphez hasonlóan a mostani muszlimokat elvezesse egy új világba, ha mindezeket ismerte volna? Nem hiszem, mert Mózes nemcsak művelt ember, hanem kiváló politikus is volt, és világosan látta azt, hogy mindez reménytelen kísérlet lenne, a mai muszlimok itt Európában nem tudnának úgy gyökeret verni, mint annak idején a zsidók új hazára lelhettek a mai Izrael területén.(...)