Megbukhat-e Angela Merkel? Meg. Megbukik-e a német kancellár? Azt még nem tudni.
Megbukhat, mert a németek optimista és befogadó hangulata változik, foszlik Merkel népszerűsége. Hogy valami nem kerek, azt hetilaphoz méltó cinizmussal a Der Spiegel szeptember 19-i címlapja mutatta meg, amelyen Teréz anya - a „Muttiból” Mutter Angela - lett. Politikusból jótét lélek. A vezető cikk pedig arról szólt, hogy Merkel a teljes bizalmi tőkéjét feltette a menekültkérdésre, miközben az európai partnerek lázadoznak tervei ellen, saját pártjában pedig mind többen úgy látják, elvesztette a realitásérzékét. Az már más kérdés, hogy a címlapból plakát lett a Pegida (Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen) mozgalom drezdai tüntetésén.
Merkel éppen megbukhat, mert egy evangélikus lelkipásztor lánya, aki élete felét a berlini fal, egy kerítés mögé zárva élte le, s nem hajlandó felejteni, hogy – főként a 21. században - sem egy országot, sem egy földrészt nem lehet tartósan a világtól elzárni, anélkül, hogy az emberek boldogtalanok ne lennének. Megbukhat, mert az erkölcsi fogalmaktól átitatott közbeszédet beszéli. Megbukhat, mert túl jóindulatúan politizál, s mert elnézte (elnézi?), hogy az Európai Néppártban Orbán Viktor tekintélyelvű illiberalizmusa fertőzni kezdhessen.
Hogy megbukik-e, még nem tudni, mert - kvantum-kémiai doktorátusa van - realista (is). Szigorítja a menekülttörvényeket, a védelemre nem szoruló menedékkérőket hamarosan gyorsított eljárással küldik vissza a hazájukba, felülvizsgálja a menedékkérők szociális ellátását, amit még a német szociális rendszer sem bír el. De közben nem akar változtatni Németország humánus arculatán. Nem a romló népszerűségi adatokkal foglalkozik, mert „az én mércém a feladat, amelyet kancellárként meg kell oldanom”, mondja a Bildnek. Európa szolidaritását noszogatja, megint több Európát akarna, hogy bizonyos nemzetállami hatásköröket uniós szintre emeljenek, globális erőfeszítést sürget. Mi sem jellemzőbb, mint hogy arra a kérdésre, befogadna-e otthonába menekülteket, azt mondja, ezt a mostani helyzetben nem tartja elképzelhetőnek, de „szerintem az a feladatom, hogy mindent megtegyek, hogy ezt a feladatot, amennyire csak lehet, az állam lássa el”. Tapasztalat: a filantrópia nem pótolja a közösségi etikát.
Merkel mégis megbukhat, mert az európai kormányokra egyre nagyobb nyomás nehezedik a nacionalista-populista pártok és a befogadást ellenző társadalmi többség részéről. Ami Németországot illeti, Horst Seehofer bajor miniszterelnök – Orbán Viktor nagy híve, a Merkel vezette CDU testvérpártjának, a CSU-nak az elnöke - után a nagykoalícióban kormányzó SPD két meghatározó vezetője, Sigmar Gabriel pártelnök, alkancellár és Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter is megszólalt a Der Spiegelben. Azt mondták, erősíteni kell a „realizmust”, mert társadalmi szakadást idézhet elő, ha mindig csak a médiában erőteljesen megjelenő két álláspont, a Merkel-féle „sikerülni fog” és a menekült- és idegenellenes erők jelszavaként számon tartott „a hajó megtelt” körüli térben zajlik a vita a válságról. Inkább „őszinte vitát” kellene indítani „a folyamatok alakításának valós lehetőségeiről”, és a (merkeli) „bizakodás mellett realizmusra" is szükség van. Európa válaszúthoz érkezett – írták -, kialakulhat belőle egy kontinens, amelyen „ismét elválasztják egymástól az embereket a határsorompók, a kerítések és a nemzeti egoizmusok”, de egy olyan földrész is, amely szakít az illúziókkal, és közösen birkózik meg a kihívásokkal. A két politikus ingaóra-érvelésének oka: azon német tartományok többségét, amelyeknek a menekültekről gondosodniuk kell, szocdemek kormányozzák.
Merkel múlt szerdán Strasbourgban, néppárti zárt körben, szomorúan mondta, hogy épp azok akarnak teljesen kimaradni a globalizáció bizonyos fejleményeiből, akik megélhették a hidegháború végét. Az európai vezetők elvesztenék a hitelességüket, ha vallási alapon különbséget tennének a migránsok között. Mert miként védenék meg világszerte a keresztényeket, ha nem hajlandók mohamedánokat, illetve mecsetet látni országukban. Itt Európa hitelessége forog kockán, mondta, mert ez esetben a földrész nehezen tudna érvelni minden ember méltósága mellett. Ez az európai felvilágosodás hangja, amelyet sokan már túlérettnek gondolnak.
A másik oldal? A Fidesz prominensei követik vezérüket. Gulyás Gergely frakcióvezető-helyettes egyenesen azt jövendöli, hogy a menekültügyi krízis véget vethet Európában a politikai korrektségnek. Sőt annak az elitnek is, amely úgy tesz, mintha a szavazók nevében járna el, miközben két évtizeden át sok kérdésben szembehelyezkedett a polgárok többségének álláspontjával. Új pártok jutnak majd hatalomra az olyan országokban, amelyekben a régi néppártok figyelmen kívül hagyják a többség szándékát. (Orbán ezt megoldotta: „Magyarországon az elmúlt időszakban a demokratikus kultúra részévé vált a nemzeti konzultációs rendszer, az ország stratégiai érdekeit érintő fontos döntések előtt is hallható, milyen irányú fejlődést látna szívesen a társadalom”.) Mikola István külügyi államtitkár az egységes uniós identitás kialakulását hiányolja. Európának az a baja, hogy szekularizálódik, identitásválság van. Ami a politikát illeti: a tömegekkel együtt kellene haladni. A nagy európai pártok zsákutcába jutottak.
A remény, hogy Orbán a „megújult”, jobboldali Európa vezére lehet, láthatóan virulens. Hitlerrel a nyúltagyukban 1949-től olyan kereszténydemokraták-szociáldemokraták irányították Nyugat-Németországot, mint Adenauer, Erhard, Kiesinger, Willy Brandt, Helmut Schmidt, Kohl és Schröder. És most Angela Merkel. A parlamentáris demokrácia, az egységes Európa elkötelezettjei. Azé a parlamentarizmusé, amely a tőke és a középosztály kiegyezésének nyomán gazdasági felvirágzást és békét hozott. Ha Merkel megbukik, jöhet helyette egy kevésbé „muttis”, politikus. Könnyen megnyílhat az út egy másmilyen Európa előtt, ahol a "tömegeket követő" politikusok elfelejtik mérlegelni, mi a helyes, a méltányos, a pártatlan, az igazságos, mi viszi előre a társadalmat, mi teszi jobbá az embereket, a világot.
Egy olyan Európa előtt, amely a maga zárt, embertelenül pragmatista önzésével szerethetetlenül elviselhetetlen lesz.
