Bár a téma már nem igazán mai, a napi hírekben való tájékozatlanságomnak köszönhetően csak most tudtam meg – teljesen véletlenül –, hogy mi is az a PÖCS. Pedagógus Önértékelési Csoport, ami egyébként csak önértékelési csoport, az előtagot a minden újdonságra és hülyeségre fogékony utca embere biggyesztette huncut mosoly közepette a fogalom elé. Mondván, így van csak értelme. Hivatalos álláspont szerint a rövidítés csupán fantazmagória, eltorzított változata a Belső Értékelési Csoportnak (ez se sokkal jobb, de így legalább eljutottunk a PÖCS-ből a BECS-be…). Na de miről is van szó?
Az interneten fellelhető információk szerint a pedagógusok szakmai kontrollját – mintha nem volna amúgy is elég dolguk-bajuk –, az iskolavezetők által erre felkért tanári csoportok teszik majd meg, ugyanis a magyar köznevelési és -oktatási rendszer nem elég hatékony, a minőség rossz, de ezen a tanintézmények belső és külső értékelése biztosan javít majd. A tanárt, vezetőjét és a komplett intézményt kell majd rendszeres időközönként ellenőrizni, ezt pedig alapvetően a belső szervezeti működést a teljes mélységéig átvilágító, támogató technikákkal, interjúkkal, munkanap megfigyeléssel, dokumentumelemzéssel, kérdőívekkel kívánják elérni.
Nem szeretnék most kitérni arra, hogy az orosztanár majdan mennyire tud határozottan állást foglalni abban a kérdésben, miszerint természettudományt tanító kollégája tájékozott-e a kvantumfizika legfrissebb eredményeiben, meg hogy ő maga érti-e majd egyáltalán, amivel az óralátogatás során megokosodik, mert szerintem nem ez a lényeg. Amire viszont a rendszer nagyon jó lehet (mert az mondjuk meg sem fordult a fejemben, hogy direkt erre találták ki), hogy besúgólégkört teremtsen a tanáriban, szétrombolva a napi működéshez egyébiránt minden munkahelyen szükséges, normális kollegiális viszonyt. Úgyhogy a „ma nekem, holnap neked” és az „ember embernek farkasa”, mint azt utóbbit már a jogfilozófus Hobbes is megmondta idestova 400 éve, immár újra értelmet nyer. Aztán ha az adminisztráció, a portfólió készítés meg az egymás megfigyelése és osztályozása mellett a tanároknak jut még idő mondjuk a tanításra is, akkor az meg külön öröm mindenkinek. De eszerint ez utóbbi nem is igazán fontos.
A pedagógustársadalom is sírva hozsannázik, hogy ez a remek ötlet nekik eddig miért is nem nekik jutott az eszükbe? Hiszen ettől lesz okosabb a kisdiák, ettől dől majd a pénz az oktatásba, ettől szűnik meg az iskolai agresszió, és még sorolhatnám. Sőt, mint a tanárok hétköznapjainak és kis csemetéjük előmenetelének legkiválóbb ismerője, hát értékeljen a kedves szülő is. Biztos annak tükrében, hogy ha van, aki Pistikét meghúzza, legyen, ki a meghúzót lehúzza...
Hogy működik-e majd a korszakalkotó rendszer? Erősen kétlem. Van viszont valami, amit azért ki merek jelenteni: ez az ostor is a pedagógusokon csattan. A felvázolt szisztémával sikerült egy jó nagy kokit adni az önértékelésnek.
