Kína;börtönbüntetés;

- 16 év börtönt kapott a vagyonkezelő exvezetője

Korrupciós vádakban bűnösnek találta, és 16 év börtönre ítélte az állami vagyon felügyeletét és igazgatását ellátó kínai kormánybizottság volt irányítóját a közép-kínai Hupej tartomány bírósága - jelentette az állami média hétfőn.

A beszámoló szerint a 60 éves Csiang Csie-min nagy összegben fogadott el kenőpénzeket, tetemes, ismeretlen eredetű vagyonra tett szert és visszaélt hivatali tisztségével. A szabadságvesztés mellett büntetésének része, hogy körülbelül  egymillió jüanos (43 millió forint) magánvagyonát is elkobozzák.

A több mint száz állami vállalatot felügyelő szervezet vezetője elleni eljárás megindítását még 2013 őszén jelentette be a kommunista párt fegyelmi ellenőrző bizottsága, fél évvel az után, hogy Csiang Csie-min megkapta miniszteri szintű vezetői posztját. Előtte a legnagyobb állami energiavállalat, a CNPC vezérigazgatója, majd elnöke volt hét éven át.

Megfigyelők szerint lebuktatásának köze lehet ahhoz, hogy a CNPC aktív és volt vezetői közül többen is a korrupció elleni hatóságok hálójába kerültek. Közöttük volt Csou Jung-kang is, aki a kommunista párt korábbi, kilenctagú csúcsvezetésének tíz éven át volt tagja. Csou korábban a CNPC elnöke, miniszter és államtanácsos is volt. Idén júniusban, 73 éves korában, életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték.

A Hszi Csin-ping kínai államelnök-pártfőtitkár által meghirdetett korrupció elleni harc deklaráltan egyszerre irányul a "legyek" és a "tigrisek" ellen, vagyis posztjuktól, beosztásuktól függetlenül kívánják az igazságszolgáltatás elé állítani a bűnösöket.

A rendőrök keresik azt a sofőrt, aki Biharkeresztesen összeütközött egy kerékpárral közlekedő férfival, majd megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.