- Miért ír valaki a szerelemről, a vágyakozásról?
- Drámai volt a kezdet: első látásra beleszerettem egy férfiba. Tudtam, hogy nem kaphatom meg ezt a férfit, s ez arra inspirált, hogy megírjam A vágyakozás enciklopédiáját. Csakúgy, mint ahogyan Beatrice Portinari arra ösztökélte Dantét, hogy megírja hatalmas művét, az Isteni színjátékot.
- És miért választotta a betűrendes enciklopédikus szerkezetet a hagyományos regényformula helyett?
- A hősnőm beszélt helyettem, azt mondta, írjak enciklopédiát. Nyilván van egy mélyebb jelentése is a dolognak, mert mindig is imádtam az enciklopédiákat. Úgy gondolom, az enciklopédia szomorú kísérlet arra, hogy az egész világot egy könyvbe sűrítsük. A feje tetejére akartam állítani az enciklopédia műfaját, próbáltam az enyémet úgy megalkotni, hogy átszűrődjön rajta a belső világom. Ha az ember szerelmes, akkor A-tól Z-ig megtapasztalja a lüktető, valódi világot; az érzései teljesen meghatározzák a létét. A szerelem egy grandiózus csoda!
- Végzett bármiféle kutatást?
- Történész vagyok, eszmetörténetből doktoráltam, sok kutatást végeztem. Az alkimistákról szóló történetem a Shakespeare-kutatásaimon alapszik, amin három évig dolgoztam. Más történetek eredeti vonatkozásaira az interneten bukkantam rá. Rengeteg kutatást igényelt az a történet is, ahol a labdarúgás a meghatározó. Amikor a szerkesztőm elolvasta ezt a fejezetet, nagyon húzta a száját, mondván az, amit leírtam, nem egészen úgy van a fociban, mint ahogyan írtam. Végül kénytelen voltam még több sportcikket olvasni, világbajnokságokat is visszanéztem, hogy tisztába jöjjek a játékkal, de még mindig nem igazán értem a szabályait. A lényeg az: sokat kell tudni ahhoz, hogy jó hazudozóvá válj!
- Tudatosan lett a könyve megbotránkoztató, stílusát tekintve pedig szarkasztikus?
- Nem érdekel, hogy mit gondolnak az emberek. Azt kellett írnom, amit leírtam. Azért írtam, mert meg akartam érteni, hogy mi valójában a szerelem és a szex. Gyakran szerelemnek interpretáljuk a szex iránti vágyunkat, holott ez sokkal spirituálisabb, szellemi érzés annál. Dante Alighieri esetében például valódi szerelmi pezsgésről beszélhetünk. Természetesen mi, a 21. század lányai és fiai, már civilizált emberek vagyunk, de mondjuk ki nyíltan: az egész történelmük során az emberek vágyakoztak, szerettek, szeretkeztek, maszturbáltak és fájdalmat éreztek. Kulturáltak vagyunk, de emellett bennünk van az állati ösztön is. Biztos vagyok benne, hogy voltak hozzám hasonló nők ezredévekkel ezelőtt is, és azt is hiszem, hogy voltak szexuálisan frusztrált, mérges nők is, akik nem voltak képesek arra, hogy kifejezzék az érzelmeiket. Megpróbáltam elképzelni, mi történt volna, ha én lettem volna Beatrice. Szerelmes lettem volna a fickóba, ő meg csak írná azt a rohadt könyvét, ahelyett, hogy megkettyintene.
- Kifejezetten ellenséges a könyve a vallásokkal. Ez nem váltott ki megütközést egy olyan katolikus országban, mint amilyen Norvégia?
- Nagyon csalódott vagyok, hogy nem provokáltam a könyvvel senkit Norvégiában. Ott olyan egyházunk van, amely csak három hete fogadta el a melegházasságot. Feltett szándékom volt provokálni az egyházat. Jézust melegként jelenítettem meg, de a homoszexualitást tartalmazó történeteimmel azt akartam bizonyítani, hogy a melegszerelem egyenértékű a "hagyományos" szerelemmel.
- " Norvégiában nem könnyű egyszerre kereszténynek és leszbikusnak lenni", írja egyik történetében. Változott azóta a helyzet, hogy két éve papírra vetette ezt?
- Nem igazán, a mai napig sok homoszexuális lesz öngyilkos. Melegnek lenni egy keresztény társadalomban nagyon nehéz, erre elkeserítő példa Oroszország. Nem vagyok a vallások ellensége, egész életemben kultúrákról és történelemről tanultam, nagyon tisztelem a Bibliát és Jézust is, akit a szerelem papjának tartok. Az én interpretációmban Krisztus határozottan a melegszerelem mellé állna, a könyvemben is szerepelnie kellett, hiszen számomra ő valóban a szerelem követe. És ezt úgy tudtam legjobban megmutatni, hogy homoszexuálissá tettem. Úgy írtam a könyvet, hogy tudományos tényeket különböző módon értelmeztem. Elvégre sok mindent magunk mögött hagyunk, miután meghalunk, de a belső érzelmeink szinte a legtöbb esetben láthatatlanak maradnak. Tehát, nem tudjuk, mi volt az emberek szívében.
- Regényének legtöbb fejezete be nem teljesült szerelmekről szól. Valóban ilyen lehangoló az Ön szemében a szerelem?
- Tudnék írni a boldog szerelemről is, de halál unalmas lenne, ha azt írnám le, milyen egy békés vasárnapom a barátommal. Másrészt azt akartam kideríteni, hogy mi történik akkor, ha igazán vágysz valamire, de nem jutsz hozzá. Olyan társadalomban élünk, ahol a szórakozás, a vásárlás és a pornó áll a központban. Abban a pillanatban, amikor akarsz valamit, már megkapod, de ezáltal mindig elvesztünk valamit. Igenis van abban valami jó, amikor nem kapod meg azt, amire vágysz. Valamilyen módon nagyban befolyásol Bret Easton Ellis, az ő könyveiben az emberek mindent megkapnak, amit csak akarnak, s ezáltal azt írja le szélsőségesen, hogy milyen borzalmak történnek ekkor. A vágy hajtóerő. Képzeljen el egy ősembert távirányítóval és rendelt kajával a barlangjában. Nem lennénk sehol! Minden, ami körülöttünk van, a vágy által lett. Egyébként sokan úgy értelmezik, hogy a könyvem főhőse, Liv számára nincs jó vége a történetnek, de ez nem igaz. Megpróbálja megölni magát, de kisétál a vízből és újjászületik. Legtöbbünk nem Ophélia, aki beleöli magát a tengerbe. Ha elveszítjük a szerelmet, igaz lassan, de végül továbblépünk.
- Nem tűnik annak a tipikus lánynak, aki oda van a klasszikus románcokért...
- Nem szeretem Bridget Jones-t! Az lenne a happy end, hogy a nő megkapja a pasit és kész? Ez lealacsonyít minket, nőket!
- Ha ennyit foglalkozott a szerelemmel, talán tud válaszolni az utolsó kérdésemre: milyen a szerelem illata?
- Most jól megfogott, az biztos. Némi gondolkodás után azt mondanám, számomra a szerelem illata egyet jelent a férjem bőrének, a kisbabám hajacskájának illatával!
