Ez eleve robbanásveszélyes szituáció. A személyzet leképezi a társadalmat. A társadalom pedig nyugtalan és feszült. Jó része elégedetlenül, de megadóan robotol. Érezhető, hogy gyűlik a harag, terebélyesedik a gyűlölet, ami aztán majd pusztítóan kitör. A konyha arról regél, hogy megérett a helyzet a lázadásra, de ezért a társadalom jelentős része nem tesz semmit, vannak viszont akár vértolulásos, elkeseredett igazságkeresők, akik bizonyos ideig elégedetlenkednek, zsörtölődnek, próbálnak tűrni és tűrni, de aztán annyira sikerül őket felhergelni, hogy tényleg csaknem a szó szoros értelmében robbannak, és akkor viszont kő kövön nem marad.
Amikor több mint negyed százada, hathatós vidéki munka után, Székely Gábor és Zsámbéki Gábor került a Nemzeti élére, programadó darabként mutatták be Zsámbéki rendezésében A konyhát, nyilvánvalóvá téve, hogy változást akarnak a színházban éppúgy, mint az országban. Lázadók voltak, akár nyughatatlanul, türelmetlenül, ez sok konfliktussal is járt, de mohó tenni akarásukból született a nemzetközi rangot kivívott, azóta is rendkívül fontos, Katona József Színház.
Ha viszonylag új egy direktor, mint Zalán János A konyhával kezdi az évadot, annak persze jelentése van a már évek óta Magyar Színháznak nevezett teátrumban, ahol egykor a Nemzeti játszott, s a Zsámbéki által rendezett darab tüntetésszámba menő sikert aratott. Azt jelzi, hogy ő is változást akar. Ráadásul a darab színpadra állítására a társadalmi érzékenységéről ismert Katona egyik színészét, Lengyel Ferencet kérte fel, aki túl van már több rendezésen. De ilyen temérdek szereplőt egyszerre igénylő művet még nem állított színre. Hihetetlen pontossággal és összehangoltsággal kell mozgatni a sok színészt, akiknek tényleg olyan precizitással kell dolgozniuk, mint egy svájci óra szerkezetének. Csak ugye itt még lelkekről, indulatokról, vágyakról is szó van. Szabolcs János olyan konyhát tervezett, amelyben ugyan mindenki elfér, de azért szűk a tér, fojtogató, nehéz benne a létezés. Teraszos jellegű az elrendezés, így egymás mögött jól látjuk a szereplőket, akiknek szinte állandóan mozgásban van a kezük, tesznek-vesznek-iparkodnak akkor is, ha éppen nem beszélnek, nem a róluk szóló jelenetet látjuk. De ekkor is állniuk kell a vártán, össze kell hangolni a mozgásukat, látnunk kell a reakcióikat, itt mindenki reflektál mindenre és mindenkire. Elkülönülésre nincs mód, ez nem az a világ, amelyben az intim szférának nagy tér nyílna.
Hamar kiderül, hogy a Takács Géza által kellő feszültséggel és érzékenységgel játszott Péter nevű szakács lesz a gyújtópont, vele lesz a legtöbb baj, ő pécézi ki rögtön az igazságtalanságokat, és egyáltalán nem tartja a száját. Olyan, mint a lakmuszpapír, pontosan jelzi, ha valahol probléma van. De erre nem feltétlenül nyugodtan végig gondolva a dolgot reagál, hanem hamar felmegy benne a pumpa, és bár próbálják csitítgatni, mindinkább elszáll az agya. A többiek, ha kell, folyamatosan kapkodva güriznek és güriznek, két műszakban, ebéd és vacsoraidőben. Van, aki valamennyire próbálja függetleníteni magát a többiektől, és igyekszik csendben dolgozni. Más odaszól, ideszól, beszól. Időnként izzik, sőt, fellángol az idegengyűlölet, az előítéletesség. Áradnak a felhevült, utálkozó szavak.
Lőrinczy Attila fordítása abszolút jól mondhatóan maira hangolja a szöveget. Időnként szinte ömlenek a szavak, a munka tetőpontján pedig inkább a viszonylag csendes robot folyik. Ilyenkor a pincérnők gépiesen róják a köröket, leadják a rendelést, futnak vissza az étterembe, majd loholnak azért, amit kértek. Közben egymással, meg a szakácsokkal is összevesznek, megsértődnek, féltékenykednek, gyorsan kialakulnak az összeszólalkozások. Nyilvánvaló, hogy ez már a mindennapi rutin.
És egyszerre csak a legnagyobb rumli közepén, betoppan egy nincstelen csavargó. Tordy Géza játssza, aki hosszabb idő után végre ezzel a szereppel lép újra színpadra. És vele belép a konyhába a külvilág. Az elegáns vendéglő közegébe, ahol sorozatban gyártják a különböző fogásokat, betoppan egy rongyos ember, akinek nem futja mindennapi betevőre. Tordy hajléktalanja, emlékezetes alakításban, kiéhezett tekintettel, sóvárogva, de némiképp idegenkedve néz végig a konyhán, mint akinek ereje fogytán, már-már az utolsó pillanatban érkezik, hogy az éhhalál előtt, mohón befalhasson valamit. Üres konzervdobozban némi megsavanyodott levest löknek oda neki rút alamizsnaként. Péter ezen kiakad, húst ad.
A Yu Debin által megformált kínai séf viszont ezt felháborítónak találja, magából kikelve üvölt. Péter ezen annyira kiakad, hogy életveszélyessé válik, kést ragad, szerencse, hogy embert nem szúr le, de elvág egy gázvezetéket, és a kiáradó gáz miatt mindenki elmenekül az étteremből. Mikor már nincs a szó szoros értelemben vett robbanásveszély, megjelenik, nyársat nyelten, ahogy eddig is, a tulajdonos, Eperjes Károly alakításában. Kimérten, de fölöttébb emelt hangon, kurtán beszél, nem érti, mi a baj, hiszen ő munkát ad és időben fizet. Képtelen felfogni, mit kívánhat még ezen kívül bárki is, vagy nem akarja tudomásul venni, mi miért is történt. Eperjes rideg érdekembert játszik, sok tekintetben a hatalom megtestesítőjét. Némiképp pikáns, áthallásos, hogy éppen övé ez a szerep. Sokat tud róla. Ahogy a heroikus munkával létrejött, olykor egyenetlen, de ütőképes előadás is sokat tükröz abból, amiben élni kényszerülünk.