Oroszország;Franciaország;Egyiptom;hadihajók;

- Egyiptomé lesz a Vlagyivosztok és a Szevasztopol

 Egyiptom veszi meg azt a két, Mistral típusú hadihajót, amelyeket Franciaország eredetileg Oroszországnak szánt, de az ukrán válságból fakadó diplomáciai ellentétek miatt végül nem szállítottak le - erősítette meg szerdán a francia elnöki hivatal a korábbi sajtóértesüléseket.

A közlemény szerint Francois Hollande francia elnök telefonon egyeztetett egyiptomi kollegájával, Abdel-Fattáh esz-Szíszivel. "Megállapodtak a két, Mistral típusú hadihajó egyiptomi beszerzésének elvéről és módozatairól" - jelezte az elnöki hivatal.
Oroszország még 2011-ben írt alá megállapodást Párizzsal a két Mistral megrendeléséről. A Vlagyivosztok névre keresztelt első hajó leszállítása 2014 októberében lett volna esedékes. Moszkvának az ukrán válságban játszott szerepe miatt, és amerikai, valamint brit diplomáciai nyomásra Franciaország tavaly szeptemberben felfüggesztette az átadást. Ugyanúgy, mint a másik, Szevasztopol névre keresztelt hadihajó esetében, amelyet eredetileg idén, az év második felében adtak volna át Moszkvának.

Vlagyimir Putyin orosz elnök és Francois Hollande francia államfő nyolc hónapi tárgyalás után augusztusban hivatalosan is megállapodtak abban, hogy felbontják a Mistral helikopterhordozókról kötött, 1,2 milliárd euró összegű orosz-francia szerződést. A francia elnök akkor megerősítette, hogy visszafizetik Oroszországnak azt az összeget, amelyet az orosz fél eddig fizetett. Hollande szavai szerint ez az összeg "kevesebb, mint 1,2 milliárd euró". Az összeg után kötbért nem számoltak fel, és Párizsnak nem lesz további kiadása az ügyben - mondta.

Párizs végül 949,7 millió eurót fizetett vissza Moszkvának. Az eladás semmissé nyilvánítását a nemzetgyűlés szeptember 17-én jóváhagyta annak ellenére, hogy még mindig sok a bizonytalanság a körül, hogy mekkora összeget veszített Franciaország a tranzakcióval.

Az Egyiptommal között szerződésben szereplő összeg egyelőre nem ismertes. Stéphane Le Foll kormányszóvivő a szerdai kormányülés után azt mondta, hogy az ügylet "nem járt pénzügyi veszteséggel". Francia sajtóhírek szerint az Egyiptommal folytatott tárgyalások azért húzódtak el, mert Kairó sokallta a hadihajókért Párizs által kért összeget.

Románia be tudja fogadni a neki szánt menekülteket, de továbbra is azon az állásponton van, hogy az Európai Bizottság által megszabott kötelező kvóták nem jelentenek megoldást a kialakult helyzetre - mutatott rá Klaus Iohannis román államfő szerdán.