Örömmel olvastam három mondatos válaszát, melyben szeptember 9-én kelt olvasói levelemre reflektált. Kicsit elszomorított, hogy a levelem első részében megfogalmazott felvetésemre (oldalanként 80.000 Ft-ot fizetek – honfitársaimmal együtt – az úgynevezett tanulmányaikért) egy szóval sem válaszolt. Ez nem szokatlan hazánkban. Amikor Orbán Viktor egy orbitálisat hazudott, akkor azt mondta, hogy „ne azt nézzék, amit mondok, hanem azt, amit teszek”. Térjünk át válaszlevelére. Első mondatában közli, hogy Ön nem a Századvég vezetője. Teljesen igaza van. Mea culpa, tévedtem. Remélem ez a tévedés nem okozott lelki törést Önben, sőt esetleg inspiráló hatással járt: vannak még perspektivikus távlatok Ön előtt. A második mondattal már vannak problémáim.
Azt írja, hogy „Feltételezem, hogy az igazságügyi szakvéleményeiben alaposabban jár el, s csak a valós tényekből indul ki, ellenkező esetben azok 80 ezer forintot sem érnek.” A mondatot jelen időben írta, ami a gyanútlan olvasóban azt a képzetet kelti, hogy Popini Zoltán még aktív szakértőként dolgozik. Ezzel szemben levelemben azt írtam, hogy „Megosztanám olvasótársaimmal azt az esetet, melynek következtében igazságügyi szakértői jogosultságomról lemondtam”. (Múlt időben mondtam le, érti?) Úgy érzem, hogy levelében grammatikai (igeidők megfelelő használata) problémák vannak. Nincs ezzel semmi baj. Olyan országban élünk, ahol volt olyan köztársasági elnök, aki az államfő szót egy l betűvel írta, nem is egyszer. Az már ténybeli tévedés, inkább úgy mondanám ocsmány feltételezés, hogy szakvéleményeimben nem „a valós tényekből” indultam ki.
Ahogy a levelemben leírtam, a szakvélemény megállapításait mindkét fél – a nyertes és a vesztes is – elfogadta. Ergo a leírtakat még a vesztes fél sem tudta megkérdőjelezni. Csak remélni merem, hogy szakmai állásfoglalásai nem e három mondatos válasza színvonalán készülnek, mert akkor még a 7.000 Ft-os oldalankénti díjazást sem érdemli meg.
Jobbulást kívánva,
