Magyarország;bíróság;Ausztria;

Fotó: Philipp Guelland/Getty Images Hírek

- Osztrák bíróság: Magyarország nem biztonságos hely

Az osztrák közigazgatási bíróság hétfőn másodfokon azzal az indoklással állította le egy afganisztáni menekült kitoloncolását, hogy Magyarország nem biztonságos hely a menekültek számára.

Az egyedülálló nő korábban menedékkérelmet nyújtott be Magyarországon, azonban 2014 októberében továbbutazott Ausztriába, jelenleg több kiskorú gyermekével együtt visszatoloncolása ellen küzd. A dublini egyezmény ügyében Magyarország lenne az illetékes. Ezt tavaly májusban a szövetségi bíróság meg is erősítette, Magyarországot akkor a menekültek befogadása szempontjából biztonságos országnak minősítette. 

A másodfokú bíróság szóvivője szerint egyedi esetről van szó, azonban a döntés iránymutató lehet más hatóságok számára is.  A bíróság mostani döntésének indoklása szerint az emberi jogok európai egyezményének vagy az Európai Unió Alapjogi Chartájának megsértésének veszélye esetén nem kerülhet sor a kiadatásra.

A bíróság másodfokú döntése szerint a helyzet Magyarországon 2014 októbere óta "jelentősen megváltozott", ezért a menekültügyi hivatal, valamint a szövetségi bíróság még folytatja a vizsgálatot, hogy Ausztria a menedékkérőket a dublini egyezmény értelmében Magyarországra visszaküldheti-e. Az osztrák belügyminisztérium közölte, hogy megvizsgálja az aktuális bírósági döntést, azonban minden ügy egyedi elbírálás alá esik.

Az M1 Aktuális csatorna jelentés szerint délután megkezdődött a röszkei határ vasúti átjáró lezárása. Az MTI tudósítójának szintén helyszíni jelentése szerint a rendőrség hétfő fél ötkor rendőrsorfallal zárta le a a szerb-magyar határ migráció által leginkább érintett pontját. Késő estére megérkezett az acélkeretre erősített hétsoros pengés dróttal ellátott tehervagon is. Szerbia felől már csak határátkelőn lehet Magyarország területére lépni szárazföldön.