Frölich Róbert ismertetése szerint a ros hásáná héber kifejezés jelentése az "év feje", és a kétnapos ünnep - ellentétben a civil újévvel - "nem a pezsgőivás és a szerpentindobálás", hanem az önvizsgálat, a bűnbánat és a bocsánatkérő imák ideje.
Ros hásáná egyrészt a világ születésnapja, hiszen a zsidó hagyomány szerint 5776 évvel ezelőtt e napon teremtette Isten a világot, másrészt az ítélet napja is. Ezen a napon ugyanis nyitva van Isten előtt a három könyv, az élet, a halál, illetve az "eldöntendő kérdések" könyve, és az új esztendő első napján minden ember megítéltetik, és neve belekerül valamelyik könyvbe. Nemcsak a zsidók, hanem mindenki, "aki csak jár-kel ebben a világban, úgy vonul el ilyenkor" Isten előtt, "mint a pásztor előtt a nyáj" - mondta a zsoltárt idézve Frölich Róbert.
A ros hásánákor meghozott ítéletre tíz nappal később, jóm kippúrkor, azaz az engesztelés napján kerül rá a pecsét. A két ünnep között reggel a templomokban bűnbánó imát mondanak, és igyekeznek nem elkövetni ugyanazokat a hibákat, amelyeket az év során. Hátha Isten ad még egy esélyt, és ha ros hásánákor rossz könyvbe lettek is beírva, jóm kippúrig még átimádkozhatják magukat az élet könyvébe - tette hozzá.
Az országos főrabbi szólt arról is, hogy az ünnepen a férfiak hosszú, fehér halotti ruhát, úgynevezett kitlit öltenek. Ennek viselésével tudatosítják magukban, hogy ez akár az utolsó új évük is lehet. Másrészt azonban Istennek is üzennek, akit fehér ruhás és bűntelen angyalok vesznek körül. Mintha azt mondanák neki: "nézz már le ránk, hát nem ugyanúgy nézünk ki mi is, mint az angyalok?"
Az ünnep két napján összesen százszor szólal meg a sófár, az egyetlen klasszikus zsinagógai hangszer. A sófárt már Mózes idejében is használták, és gyakorlatilag ugyanaz volt a funkciója, mint a katonaságnál a kürtnek: a sófár hangjára indultak el, arra táboroztak le a pusztában vándorló zsidók - mondta.
Az ünnepen - amit a Tóra a kürtharsogás napjaként említ - a sófár feladata figyelmeztetni az embereket a bűnbántra. Valójában már egy hónappal ros hásáná előtt, hétfőtől péntekig minden reggel megszólal a zsinagógákban. Egyrészt azért, hogy "felkészítsen, másrészt, hogy ezzel is jelezzük Istennek, aki csak az ünnep napjára rendelte el fújását, hogy mi túlteljesítjük a tervet".
Frölich Róbert úgy fogalmazott: "mindig próbálunk egy kicsit lelkére beszélni Istennek, hogy irgalmazzon nekünk, mint ahogy egy apa megkönyörül a gyermekein". Kitért arra is, hogy a tradíció szerint Ábrahám ezen a napon akarta feláldozni fiát, Izsákot Isten kérésére, végül azonban csak egy kost kellett feláldoznia. Így tehát a kos szarvából készített sófár hangja emlékeztet mind Ábrahám, mind Izsák "föltétlen odaadására" is. Az apáéra, aki föláldozta volna a fiút, akiből az isteni ígéret szerint "annyi utódja lesz, mint égen csillag", és a fiúéra, aki fölfeküdt az oltárra, noha nem volt már kisgyermek, így lett volna lehetősége nemet mondani apjának, mégsem tette - mutatott rá.
Frölich Róbert elmondta: a templom mellett a zsidó élet másik fontos színtere a családi otthon, ahol már nem a bűnbánat és Isten "megpuhítása" a cél, hiszen családi körben újévkor "kitör belőlünk az optimista". Az ünnep végéig az év során sósan fogyasztott fonott kalácsot, a bárheszt mézbe mártják, hogy édes legyen az év, és édes ételeket esznek, mézbe mártott almát, kompótot, mazsolát. Manapság újra gyakorolt szokásként említette azt, hogy az ünnep első napján kenyeret szórnak valamilyen élő vízbe, hogy ahogy a víz elviszi a morzsát, úgy vigye el bűneiket is - tette hozzá Frölich Róbert.
