Csehország;menekültek;terroristák;

Fotó: Getty Images

- A csehek nem tudnak "terroristagyanús migránsokról"

A cseh hatóságoknak nincsenek olyan információik, miszerint a Csehország területén őrizetbe vett menekültek közül bárki is kapcsolatban volna az Iszlám Állammal - közölte Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök a nemzetbiztonsági tanács ülése után csütörtökön Prágában.

"Ami a csehországi helyzetet illeti, nincs olyan információnk, miszerint konkrétan a Cseh Köztársaságban olyasvalakit vettek volta őrizetbe, aki a menekülthullámmal kapcsolatban terrorista tevékenységgel lenne gyanúsítható" - mondta újságíróknak a cseh kormányfő, akinek szavait Milan Chovanec belügyminiszter is megerősítette.

Miért nem kérdezik az M1 "szakértőjét"?
Hivatalosan is elismerte az Iszlám Állam azt, amire biztonságpolitikai szakértők már év eleje óta figyelmeztetnek, az Európába igyekvő észak-afrikai menekültek közé terroristákat rejtenének, akik aztán merényletekkel próbálnák felforgatni az életet az öreg kontinensen. Ezt az M1 állami tévén mondta a minap egy szintúgy "szakértő". A riporter azt nem kérdezte meg Szalai Mátétól, a Külügyi és Külgazdasági Intézet elemzőjétől, hogy milyen összeköttetés van az intézet és az Iszlám Állam között, hogy ilyen bensőséges információk birtokába jutnak, illetve, milyen hiteles háttérinformációkra alapozza a kijelentését. Természetesen nem zárható ki, hogy terroristák is lehetnek a menekültek között, ahogy terrorista lehet "BÁRKI között", aki útlevéllel átlépi a határokat. Ami azonban tény: nem csak Csehország "nem tud" terroristákról, de eddig egyetlen egy terroristát sem tartóztattak le sem a magyar, sem más európai hatóságok a menekülthelyzettel összefüggésben. Ellenben uszítani remekül lehet ilyen "információkkal", amik aztán magukat "tény"-nek álcázva futnak végig a magyarországi médiumokon.  


Chovanec szerint a Csehországba érkező menekültek hulláma az utóbbi napokban gyengült. Csehországnak elegendő szabad kapacitása van az elszállásolásukra. 

Andrej Babis cseh kormányfőhelyettes csütörtökön élesen bírálta a NATO-t, amiért a szervezet nem kíván bekapcsolódni a migrációs válság kezelésébe. Babis, aki szerdán Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral is tárgyalt Prágában, már korábban felszólította a NATO-t, hogy kapcsolódjon be aktívan az embercsempészek ellen a Földközi-tengeren indított akciókba. A cseh kormányfő helyettes úgy véli, amennyiben a NATO nem lép fel az embercsempészek ellen, akkor ezt szervezet európai tagállamai hadseregeinek kellene megtenniük.

"A NATO szelektíven viselkedik. A szomáliai kalózok ellen fellépett, mert a NATO tagállamok gazdasági érdekei ezt kívánták" - fogalmazta meg a kritikáját Andrej Babis.

A csehországi látogatáson tartózkodó Jens Stoltenberg szerdán Prágában azt mondta, hogy Európának haladéktalanul reagálnia kell a migrációs válságra, míg a NATO-nak inkább a migrációs probléma hosszú távú gyökereire kell összpontosítani.

A németországi Chemnitzben tovább folyik a nyomozás annak a 7 éves kislánynak az ügyében, akit augusztus elején megerőszakolt egy férfi.