Németország;erőszak;nyomozás;kislány;

- Tovább nyomoznak a megerőszakolt 7 éves kislány ügyében

A németországi Chemnitzben tovább folyik a nyomozás annak a 7 éves kislánynak az ügyében, akit augusztus elején megerőszakolt egy férfi.

A helyi rendőrség csütörtöki tájékoztatása szerint az ügyben nincs "forró nyom" és gyanúsított. Röviddel a több mint egy hónapja történt eset után ugyan őrizetbe vettek egy embert, akiről azonban kiderült, hogy nincs köze az ügyhöz, újabb személyek pedig egyelőre nem kerültek a nyomozók látókörébe.

A rendőrség sajtószóvivője elmondta: az eljárást folytatják, de még nem sikerült olyan adatokat rögzíteni, amelyek alapján kijelenthető, hogy hamarosan feltárják az ügyet. A rendőrség vonatkozó közleménye szerint augusztus 4-én 18.30 körül egy parkban szexuális bántalmazás ért egy 7 éves kislányt. Az elkövető a parkból a főpályaudvar felé menekült. A kislány sírva szaladt az édesanyjához, aki a közelben volt, de nem vett észre, hogy mi történt.

Röszkére látogat hétfőn Gianni Pittella, az Európai Parlament (EP) szociáldemokrata frakcióvezetője, hogy személyes tapasztalatot gyűjtsön a magyar-szerb határon épülő kerítésről, illetve a menekültek ellátásáról és a civil segítők munkájáról - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön Ujhelyi István szocialista EP-képviselő.