Vörös sál csak úgy odavetve a nyakában, mindenestől is mintha egy mai sarki bandából szabadult volna az angol középkorba, hogy megvédje a királyt a gonosz rokon, Morgana gyilkos kísérletei ellen. Ehhez a főgonosz még a szerelmetes királynőt is a maga szolgálatába varázsolta, de Merlin rájött a turpisságra és legutóbb éppen azt az epizódot láttam, amikor a király, a vállára vett, elkábított királynővel, Merlin társaságában, megérkezik abba a völgybe, ahol egy másik, nagyon öreg boszorka szerint, meg lehet szabadítani Morgana befolyásától.
Merlin azonban előbukkant a napokban egy újabb sorozatban is, itt szakállas öregúr, egy ifjú szépség a segédje, de nehezen birkóznak meg Morganával, aki tűzgolyókkal égeti fel a házukat. A most már túrtermeléssel előállított varázsló persze mondabeli alak, mint ahogy a történészek szerint Artúr (vagy Arthus) király sem létezett, de olyasmi szerepe lehet kerekasztalának, a csodálatos Grál serleget is kutató, 12 lovagjával, mint nálunk a hét törzs vérszerződése a honfoglalás előtt. Az angol varázsló-legendárium azonban mintha megtermékenyítette volna a XX. századi irodalmukat.
Lewis Caroll Alice csodaországban című műve talán ebben a sorban az első, aztán jön az egykori brit katonatiszt Tolkin A gyűrűk urával, napjainkig pedig J.K. Rowling tanárkisasszony nyűgözi le a gyerekeket és felnőtteket Harry Potterrel. Az ő könyveiben – s persze ennek nyomán a filmekben – komoly, egyébként az angol tanintézetekre félelmetesen hasonlító helyeken, oktatják már a varázslást. Merlin mesterségének tehát komoly utóélete van.
