- A napokban azon a budapesti megemlékezésen mondott beszédet, amelyet egy baloldali gondolkodó, lapunk egykori tiszteletbeli főszerkesztője, Fejtő Ferenc 106. születésnapján tartottak. Ön Magyarország párizsi nagykövete, nem lesz ebből baja?
- Bajom semmiképpen sem lehet. Én Fejtő Ferencre barátként gondolok, és minden mástól függetlenül közelítem meg az ő személyiségét. Amikor a mi barátságunk kialakult, ez a bal- jobb megkülönböztetés nem nagyon volt jelentős. Tény, hogy Fejtő Ferenc alapvetően baloldali ember, de hát ennél sokkal több is volt. Nem is akarom őt politikai skatulyába behelyezni. Többször beszélt nekünk arról is, hogy sok szempontból konzervatívnak érzi magát. Nagyon érdekes és összetett személyiség volt, ami szerintem nagyon is jellemző a múlt századra. Zsidó családban született, főleg keresztény iskolában nevelkedett és tulajdonképpen egész életén át kereste az útját, a keresés szót a jó értelemben használva. Mindig tanulni akart, ugyanakkor megállíthatatlan a beszélgetésben. A vele való társalgás óriási élvezet volt mindenkinek, semmiképpen nem lehet őt politikailag beskatulyázni. Én sem szeretném.
- Az önök barátsága nagyon hosszú időre nyúlik vissza.
- A barátságunk Párizsban született, az ott élő magyarok gyakran találkoztak. Mi persze régóta ismertük, legalábbis tudtuk, kicsoda, ő mirólunk már kevésbé. De nagyon gyorsan egymásra találtunk, a '80-as évek közepén, amikor sok magyar vonatkozású rendezvényt szervezett a francia fővárosban. A Politika Tudományok Intézetében tanított, mi a feleségemmel ott végeztünk, a feleségem még ott is dolgozott hosszú ideig - az egyik alkönyvtár igazgatója volt. Egy szép napon kollégáink meghívtak minket vacsorára és ott volt alkalmunk először komolyan beszélgetni Fejtővel. Attól kezdve egyre gyakrabban találkoztunk. A magyarországi rendszerváltozás után egyik fő témánk az volt, hogyan akarjuk felújítani a fehérvárcsurgói kastélyt. Az épület teljesen romos volt, és meg kellett találni azt a tartalmat is, amellyel a rekonstrukció után meg lehetett tölteni az üres termeket. Egy Európai Kulturális Találkozó Központot terveztünk, hogy segítsük Magyarország európai kötődését. Ez nagyon tetszett neki, s a barátságunk egyre szorosabb lett. Szinte ugyanakkor merült fel, hogy mi legyen Fejtő könyvtárának sorsa. Azt nagyon nem akarta, hogy eltűnjön valamilyen pincében, és évtizedekig dobozokban maradjon, azt szerette volna, hogy a gyűjteménye Magyarországra kerüljön. Így találtuk meg közösen a megoldást a két párhuzamos problémára. 1998 tavaszán kezdett arról beszélni, hogy jó helyen lesz Fehérvárcsurgón az ő könyvtára. Mi óriási megtiszteltetésnek tekintettük, hogy jó gondozónak tart bennünket. Nem mellékesen pedig rendkívül gazdag gyűjteménye abszolút mértékben belefért abba az elképzelésbe, amit mi a kastély funkciójának szántunk.
- Szerencsés egymásra találás, aminek alapja az immár kipróbált barátság lehetett.
- Természetesen óriási örömmel fogadtuk a felajánlását. Akkor már csak a részletkérdéseket kellett eldönteni, hogy hogyan, mikor, milyen feltételek között hozzuk létre a dokumentációs központunkat. Ebben a feleségemnek kiemelkedő szerepe volt. Hosszú heteket töltött Fejtő lakásában, amikor kartondobozokba raktuk az elvinni szándékozott könyveket. Ott ült végig, s rendszerezte az értékeket. Így született meg a kartoték-rendszer az összes könyvről és dokumentumról. Több mint egy évvel később, 1999 őszén szállítottuk az egészet kamionnal Magyarországra. Ott pedig nekiláttunk, hogy feldolgozzuk ezt az óriási anyagot.
- A könyvtárnak kétségkívül óriási eszmei értéke van.
- Hogyne, pénzügyi értékről szó sem volt soha, az eszmei értéke viszont nagyon nagy. Könyvekből hat-hétezer van, főleg francia nyelvűek. Ehhez kapcsolódik az iratanyag. Nagyon sok folyóirat komplett sorozatai megvannak.Talán még értékesebbek a kéziratok, a levelezés és az újságkivágások. Az utóbbiaké egy egészen egyedi történet. Fejtő úgy írta a könyveit, hogy összevásárolt egy csomó újságot, a témájához illő cikkeket kivagdosta, ha pedig végzett, berakta egy dobozba, és levitte a pincébe. Ezt a gyűjteményt mi besárgultan és összetépkedve megtaláltuk. Persze ő maga mutatta meg őket, de velük volt a legtöbb dolgunk a feldolgozásnál, hiszen óriási értékűek. A második világháború utáni időszak rengeteg eseménye végig követhető ezekből az újságcikkekből. Nem is beszélve arról, hogy Fejtő Ferenc a francia állami hírügynökségnél, az AFP-nél dolgozott, s összegyűjtötte a távirati jelentéseket. Mindez ugyancsak Fehérvárcsurgóra került, és a rendbetételével rengeteget dolgoztunk. Több mint tíz éve, minden nyáron fogadunk gyakornokokat, akiket legtöbbször a párizsi Politikai Tudományok Intézetéből hívunk meg. A feleségem irányításával ők rendezik, s téma szerint osztályozzák ezeket a dokumentumokat. A munka már a végéhez közeledik, számítógépre vittük az anyagot, elláttuk címkékkel, így az egész hozzáférhető és bárki kutathatja. Ezzel eleget teszünk Fejtő akaratának, hogy a gyűjteménye nyitva álljon a kutatók és a közönség előtt. A legnagyobb örömünk, hogy meg tudtuk valósítani a kívánságát.
- Hatalmas munka lehetett, de mi predesztinálta önöket erre? Miért vállalták egyáltalán?
- A legfontosabb, hogy megtaláltuk a fehérvárcsurgói kastély funkcióját. Az ember nem újít fel egy épületet csak úgy, mert erre kár a pénz és értelme se lenne. Ráadásul ez a kastély hatezer négyzetméteres, ekkora épületben egy család ma már nem él, azok az idők elmúltak. Valami újat kellett találni, ami megfelel a kor követelményeinek. Ezt mi Magyarország európai kötődésének segítésében találtuk meg. Ehhez pedig nincs megfelelőbb anyag, mint Fejtő Ferenc gyűjteménye. Amikor felajánlotta, hogy gondozzuk, isteni ajándéknak tekintettük. Nem lehetett jobb megoldás, mint ez. Azonnal ráugrottunk, azt mondtuk, ez az, ami nekünk kellett. Ezt a funkciót az elején megjelöltük, elfogadtattuk a tulajdonos magyar állammal és így írtuk alá aztán a vagyonkezelési szerződést.
- A fehérvárcsurgói kastély az ön családi öröksége.
- Mondhatjuk így. Ezt az épületet a nagyapám nagyapja építette a XIX. század első felében. A második világháború után államosították, gyermekotthon lett belőle, mint sok más hasonló épületből.Tulajdonosa ma is a magyar állam, sőt azokhoz a műemlékekhez tartozik, amelyek tartósan állami tulajdonban tartandók. Tehát sem mi, se senki más nem szerezhet tulajdonjogot rá. Viszont mi 99 évre szóló vagyonkezelési szerződést kötöttünk a magyar állammal, azzal a feltételrendszerrel, hogy a kastély mint Európai Kulturális Találkozó Központ működhessen. Így egységet képez a mi jelenlétünk az épületben és az általunk folytatott tevékenység.
- A kastélyhoz hasonlóan érdekes azonban a párizsi emigráció tagjainak viszonya. Ők ugyanis - függetlenül attól, hogy melyik oldalon helyezkednek el - elég szoros kapcsolatot tarthattak egymással.
- Igen, ez is érdekes kérdés. Fejtő Ferenc a háború után - 1947 és 1949 között - a párizsi magyar követségen dolgozott. A követséget vezető Károlyi Mihály sajtóembere volt. Mi viszont Fehérvárcsurgón az alapítványunknak Károlyi József nevét adtuk. József a Mihálynak a féltestvére volt, az én nagyapám. Nem titok, hogy a két testvér elég különböző politikai nézeteket vallott, ami egyébként nagyapámnak komoly lelkifurdalást is okozott, mert nehezen tudta feldolgozni, hogy nem ért egyet a féltestvérével. Mihály - mondjuk úgy - progresszív szellemiségű volt, nagyapám viszont konzervatív kereszténydemokrata. Fejtőtől is sokan - még 2003-ban, a fehérvárcsurgói könyvtár avatásán is - megkérdezték, hogyan lehet az, hogy maga, aki Károlyi Mihály munkatársa volt, most a másik oldalnak, József unokájának adja át a könyvtárát. Ő erre nagyon értelmes választ adott, ami szerintem megkérdőjelezhetetlen: azt mondta, mert belénk szeretett. Úgy találja, hogy mi ezt a kérdést európai szinten kívánjuk kezelni és nagy örömére szolgál, hogy bízhat bennünk. Ennek a tudatában én aztán többször próbáltam rávenni őt, sajnos eredménytelenül, hogy írjon egy rövid esszét, aminek az lehetne a címe, hogy Károlyi Mihálytól Károlyi Józsefig. A témát ugyan érdekesnek találta, de valahogy sosem született meg a mű. Életével, munkájával viszont nyilvánvalóan válaszolt a kérdésre. Óriási megtiszteltetésnek tekintem, hogy ezt az életművet most mi gondozhatjuk és érzem, hogy mindez óriási felelősséget is.
- A könyvtár átadása után is napi kapcsolatban maradtak?
- Amikor Fejtő Ferenccel beszélgettünk, az mindig egyértelmű volt, hogy ő egyáltalán nem tulajdonít jelentőséget a jobb- és baloldaliságnak. A fontos a barátság volt. Ennek jele, hogy jó helyen látta a mi kezünkben a könyvtárát. Az avatás után is többször eljött, s mosollyal nyugtázta, hogy mindennel meg volt elégedve. Sőt, azt is hozzátenném, hogy az új párizsi lakásában megtartott sok könyvet, amelyekkel még dolgozni kívánt. Egy teljes falat beborítottak. 2008-as halála után azt tapasztaltuk, hogy az a fal valahogyan megduplázódott, mert annyi könyvet vett még, vagy kapott. Állandóan dolgozott. Az is előfordult, hogy üzent nekünk, valamelyik könyvét egy időre küldjük vissza, mert a munkájához szüksége van rá. Végig jelen volt, legalábbis lélekben, ebben az egész dologban. Az én nagy bánatom az, hogy az élete utolsó éveiben kevésbé tudtam vele találkozni, mint korábban. Akkor mi az időnk legnagyobb részét Fehérvárcsurgón töltöttük, keveset jártunk Párizsban, s a személyes kapcsolat nem volt olyan sűrű, mint amit kívánni tudtunk volna. Ő viszont ha Magyarországra jött, majdnem minden alkalommal felkeresett Fehérvárcsurgón és megnézte, hogyan is állnak a dolgok.
- Ön egész pici gyerekként került ki Párizsba. Fejtő Ferenccel sokkal később találkozott, de Károlyi Mihályról vannak emlékei?
- Nagyon halvány emlékeim vannak. Amikor négy-öt éves voltam, nem Párizsban, hanem a francia Riviérán laktunk, mert ott az élet akkor valahogyan olcsóbb volt és Mihály is oda húzódott vissza a házába. Ez egész közel volt a mi lakóhelyünkhöz és emlékszem, egyszer meg is látogattuk. Ám csak egy idős úrra emlékszem, többet nem tudok mondani.
- Ön aztán főleg gazdasági területen dolgozott a Fiat párizsi kirendeltségénél és végül is gazdasági igazgatóként ment nyugdíjba 2005-ben. Majdnem tíz év után Magyarország párizsi nagykövete lett. Hogyan történt ez, miért volt erre önnek szüksége?
- Szerintem a történet eléggé egyszerű és valahogyan kapcsolódik is mindahhoz, amit eddig elmondtam a szellemiségünkről és Fejtő Ferencről. Nekem a rendszerváltozás előtt sok ismeretem nem volt erről az országról, hiszen egy éves voltam, amikor elhagytuk.
- Tehát tulajdonképpen 1989 után ismerte meg.
- Igen, vagyis nagyon későn. Ezzel párhuzamosan elindult a fehérvárcsurgói projekt. Az alapvető gondolatunk az volt, hogy ha már fölvesszük a kapcsolatot ezzel az országgal, akkor valami hasznosat kellene tenni. A választ abban találtuk meg, hogy Magyarország mindig is európai ország volt, ma is az és remélhetőleg az marad a jövőben is. Ennek szellemében közelítettünk Magyarországhoz. Fejtő Ferenc könyvtárának átvétele ennek egyik eleme volt. Azután az alapítványunk folytatta a tevékenységét ugyanebben az irányban. A felújított kastélyban rendszeresen szervezünk konferenciákat, kiállításokat, hangversenyeket, sokféle kulturális eseményt, amelyek mind Magyarország európai kötődését kívánják erősíteni. Minden évben tartunk európai témákról egy nagy tudományos tanácskozást, amelyre sok előadót, szakértőt meghívunk Európából. Nagy részben az itt működő kulturális intézetek, illetve nagykövetségek bevonásával, nem kis mértékben a francia nagykövetség és a Francia Intézet bevonásával. Mindez ugyanazt a célt szolgálja, hogy segítsük Magyarország európai kötődését.
- De hogyan lett ebből a nagyköveti kinevezés?
- Ez mondjuk bizonyos mértékig magától értetődő. A magyar kormány rájött, hogy amit eddig tettem ebbe az irányba, azt talán hivatalos minőségben is folytathatnám és így kaptam meg a felkérést. Tehát az én szempontomból ebben van egy abszolút egyértelmű logika.
- Feltételezem, hogy aktuálpolitikai kérdésekről most nem akar beszélgetni, bármennyire is érdekes lenne.
- Az interjúnak valóban Fejtő Ferenc volt a súlypontja, vele kapcsolatban bármilyen kérdésre válaszolok, de ne térjünk el ettől. Természetesen az aktuális eseményekről is megvan a véleményem, de ezekre talán más alkalommal térjünk vissza.
- Ön sosem volt diplomata, mégis rendkívül diplomatikusan beszél.
- Azt, hogy nem vagyok karrierdiplomata, már többször föl is vetették nekem. Sőt, azt is hallottam, hogy politikai kinevezett vagyok, de hát ebben nincs semmi különös, hiszen minden diplomata kapcsolatban áll a politikával. Így tehát abszolút nem meglepő. Én egy jóindulatú ember vagyok, aki elő kívánja segíteni Magyarország pozitív képének az ápolását, bármilyen nehézségekbe ütközik is. Ám ez a szakmához tartozik.
