A magyar miniszterelnök állítólag azért érkezett csütörtökön Brüsszelbe, hogy egyeztessen az Európai Unió vezetőivel a menekültválság kezeléséről. A várható bírálatokat Orbán Viktor - szokása szerint - meglepő elővágással próbálta lebénítani, amikor a világsajtó jelenlétében minden további nélkül kijelentette: a menekültkérdés nem magyar, nem is európai, hanem „német probléma”.
Szavai hallatán Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke nem is tudta palástolni döbbenetét a kamerák előtt, de aztán egy későbbi lapinterjúban felidézte, mit válaszolt a magyar kormányfőnek, amikor az tárgyalásuk során nem átallotta az uniós vezetőket kárhoztatni, amiért képtelenek kidolgozni a megfelelő megoldásokat. Igen, te vagy ennek a legjobb példája – mondta állítólag Orbánnak. Arról már nem szól a fáma, miként reagált erre a miniszterelnök; mindenesetre valamennyi tárgyalópartnerének előadta, hogy ha már egyszer Németország korlátlan befogadással biztatta a menedékkérőket, akkor feleljen is meg ígéretének.
És nemsokára világossá vált, hogy a magyar hivatalosság ettől kezdve ezt az álláspontot afféle mantraként szajkózza minden fórumon. A kormányszóvivő már csütörtök este méltatlankodva bizonygatta a médiában, hogy a németek kettős beszédet folytatnak: míg sajtójuk egyrészt azt terjeszti, hogy tárt karokkal várják a migránsokat, addig a politikusi nyilatkozatok viszont a schengeni előírások szigorú betartását várják el a magyar hatóságoktól. A kialakult kaotikus viszonyokat tehát az – úgymond – megtévesztő német kommunikáció idézte elő, nem a magyar hatóságok ellentmondásos intézkedései. Mi semmi mást nem tehetünk, mint hogy addig senkit nem engedünk tovább, amíg nem regisztráltuk, majd el nem bíráltuk a menedékkérelmét – ugyanis tőlünk ezt az eljárást követeli meg az európai határok köteles védelme.
Ez a vitán felül jogkövető szöveg igazán megejtően hangzott volna jó néhány hónappal korábban – és kivált akkor, azonmód együtt is járt volna a nélkülözhetetlen higiénés, egészségügyi és élelmezési szolgáltatások megszervezésével, nem utolsó sorban a szükséges átmeneti befogadó állomások felépítésével. Ehelyett azonban a kormány az unió célzott menekültügyi támogatását mindenek előtt arra a plakátkampányra költötte, amelynek kiötlői annak idején mintha még nem fogták volna fel, hogy a „gazdasági bevándorlás” nem a mi gondunk, hanem csak a németeké. Ellenkezőleg: éppenséggel arra figyelmeztették a migránsokat, hogy nem vehetik el a magyarok munkáját. És gőzerővel kezdtek uszítani a bennünket „elözönlő”, ki tudja miféle ártó szándékkal érkező százezrek ellen. Persze, a kormánytól független média hiába igyekezett elmondani, hogy ez a tömeg csak tranzitál Magyarországon, s igyekszik mielőbb átjutni a nyugati határon – a központilag vezérelt propagandaorgánumok hecckampánya sikeresen keltette fel a társadalom többségének félelmeit.
Eredetileg a déli határra épített, egyébként értelmetlen drótkerítést is a magyar emberek, nemzeti kultúránk és keresztény identitásunk védelmével indokolták. A nyilvánosság előtt szót sem ejtettek arról, hogy ezeknek a menedéket keresőknek eszük ágában sincs itt maradni, de persze hosszú időn át félrenéztek, amikor a tömeg regisztrálatlanul átutazott az országon. A kormányfő csak most, Brüsszelben világosodott meg, miután a legnagyobb nyugati tévécsatornák már élő adásban tudósítanak a budapesti káoszról. De ennél is kínosabb a kormány számára, hogy a meghatározó nyugat-európai politikusok nemcsak a közös kvótarendszer merev elutasítását veszik rossz néven, hanem azt is, hogy Magyarország még önszántából sem fogad be menekülteket. Egyetlen egyet sem. És hogy ezt megtehesse, nekilátott kialakítani olyan – egyébként a nemzetközi joggal összeférhetetlen - törvényi kereteket, amelyek szeptember közepétől gyakorlatilag majd lehetővé is teszik ezt a végletes „megoldást”.
Ám Orbán minden brüsszeli hepciáskodása sem terelhette el a figyelmet arról, hogy miközben mindenért a németek nyakába akarja varrni a felelősséget, ő maga éppen felrúgni készül a genfi konvenciót. Angela Merkel rögvest meg is fedte ezért; egyszersmind határozottan visszautasította a „német probléma” címkéjét. Nem mellesleg érthetetlen, miért hitte azt Orbán és kommunikációs stábja, hogy a német lapok egy téves, kérészéletű híradását – miszerint a szíreket Németország korlátozás nélkül befogadja – Berlin hivatalos állásfoglalásaként értelmezheti, majd arra hivatkozva egyszer csak elindíthatja a vonatokat Ausztria felé. Miként hagyatkozhatnak a magyar állam hatóságai meg nem erősített sajtóértesülésekre, ahelyett, hogy a megfelelő diplomáciai csatornákon tudakozódnának a német döntésekről?
Ez az elsietett hétfői reagálás - amit aztán a további vonatok gyors leállítása követett – csak egy elszánt kormányzati törekvés részeként értelmezhető. Hiszen már jóideje minden arra vall, hogy a fokozódó zűrzavart, a riasztó tömegjeleneteket azért provokálják, mert szükségük van a belföldi félelemkeltés újabb muníciójára. Különben mitől védenék meg szüntelenül a nemzetet?
De amikor most Orbán az európai krízisért viselendő közös felelősséget megkísérli német problémaként elhárítani, alaposan túllő a célon. Félő, eljöhet még az idő, amikor Merkel lesz az, aki „magyar problémának” tekintve fogja elutasítani, ha bármiben mi kérünk majd európai segítséget.
