Napi hír: 2015. augusztus 29-én, szombaton a washingtoni Basilica of the National Shrine of the Immaculate Conception Székesegyházban dr. Erdő Péter esztergomi-budapesti és Donald Wuerl washingtoni bíborosok felszentelik a Magyarok Nagyasszonya kápolnát. Az „ünnepséget megtiszteli jelenlétével dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke, valamint Soltész Miklós egyházügyi államtitkár”. Ezzel kapcsolatban elterjedt az a hír is, hogy amerikai magyarok közül többen tiltakoznak Kövér László látogatása ellen, hivatkozva pártállami múltára és néhány általuk kirekesztőnek tartott kijelentésére.
A Magyarok Nagyasszonya, mint fogalom, egyébként az ősmagyar hitvilág iránt romantikus nosztalgiát tápláló ultrajobboldaliak körében népszerű. Egy feltételezett ősmagyar, tehát keresztény terminológiával: pogány istennővel, a Nagyboldogasszonnyal azonosítják. A Kölcsey Ferenc alkotta Himnusz előtt nemzeti énekként énekeltek is a katolikusok egy vallási éneket, amelynek két versszaka így hangzik: „Boldogasszony Anyánk, régi nagy Pátronánk, / nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk: / Magyarországról, Édes hazánkról, / ne feledkezzél el szegény magyarokról. / Ó Atyaistennek kedves, szép leánya, / Krisztus Jézus anyja, Szentlélek mátkája! / Magyarországról, Édes hazánkról, / ne feledkezzél el szegény magyarokról.”
Ez egy nagyon szép szöveg, első lejegyzése 1715-ből való, de maga a dal talán régebbi. Érdekes módon néhány versszaka ír kapcsolatot mutat, ott Birghit-nek hívták a kelta főistennőt, az ő ágyát vetették meg nagy ünnepség során az írek, és hozzá énekeltek egy hasonló szövegű dalt. Mindenesetre az ének Szűz Máriát a Szentlélek jegyesének és az Atyaisten lányának nevezi, ezek a fordulatok valóban nem származhatnak a keresztény liturgiából, amint maga a „boldogasszony” szó sem.
Ebben az esetben különösen érdekes, hogy Hartvik püspök legendája szerint miért ajánlotta fel Szent István Magyarországot éppen Szűz Máriának. Miért nem Krisztus oltalmába helyezte országát? Vagy a Szentlélek, esetleg az Atya oltalmába? Ha a korabeli magyarok csakugyan ünnepeltek különböző nagy tölgyfák körül táncolva egy Boldogasszony nevű pogány istennőt (vesd össze a ’Boldogasszonyfa’-kezdetű településnevekkel), akkor itt egy pogány-keresztény kiegyezésről van szó.
Első, eredeti fogalmi eleme a szónak tehát a kiegyezés lenne. Ha ez is volt, ez a Szent Istvánra visszavezethető eszme hamar elszállt, és helyébe hol gyengébb, hol agresszívabb kirekesztő tartalom lépett. A kisajátító szándék odáig fajult, hogy vannak olyan templomok, amelyek oltárképein a Magyarok Nagyasszonyát országalmával és jogarral ábrázolják, fején pedig nem a tizenkét csillagból álló csillagkoszorút viseli, mint Szűz Mária minden más ábrázoláson, hanem a magyar Szent Koronát. (Ami egy univerzitásra törekvő világvallás Istenanyaként tisztelt központi személye esetében legalábbis meglepő. Nem igazán nehéz dekódolni a freskó tartalmi üzenetét, ha román, szlovák, szerb vagy horvát lennék, lehet, talán még sértene is.)
Szűz Mária emlegetése eleinte csak a protestánsok elleni gyűlöletet provokálta a katolikus hívekben (a protestánsok ugyanis nem hisznek a szentekben és kivált nem fogadják el Szűz Mária szerintük már-már bálványimádó kultuszát), később azonban egyértelműen az emberjogi, a szocialisztikus, a felvilágosultan gondolkodó mozgalmak ellen fellépő vallási konzervativizmus kifejezőjévé vált. Ugyanaz a IX. Pius pápa, aki (a XIX. század második felében!) kinyilváníttatta, hogy Őszentsége, ha székéből szól, hit és erkölcs dolgában ugyanazzal a csalhatatlansággal rendelkezik, mint amivel Krisztus ruházta fel a szent apostolokat, az Ineffabilis Deus kezdetű bullájában megerősítette azt a tételt is, miszerint Mária szűz volt a szülés előtt, a szülés alatt és a szülés után is. Ezt nem ő találta ki, de miért tartotta szükségesnek újra hangsúlyozni? A későókori, kora-középkori, a 681-ben tartott konstantinápolyi zsinat tette ezt az abszurdumot hittétellé, de akkor volt ennek a döntésnek racionális alapja, mert az antik szűzistennőnek, Diánának az akkor még nagyon erős, nagyon népszerű kultuszát így emelték be a katolikus hitvilágba.
Annak XIX. század végi pápának az esetében viszont, aki többek között arról vált hírhedté, hogy kutyaként emlegette a zsidókat és a pápai állam területén gettót működtetett, ez nem a kiegyezés gesztusa volt, hanem a racionális gondolkodás elleni támadásé. Mint Szent István esetében is: az égi főistennő eszméjének elfogadása (ami ellentétes az evangéliumi szemlélettel) kezdetben a társadalmi kiegyezés üzenetét hordozta, mára azonban a helyébe más, kevésbé rokonszenves üzenet lépett.
A Magyarok Nagyasszonya-kultusznak ma az ember egyszerűen nem leli a modern, a segítő-szolgáló katolicizmushoz illeszkedő értelmét. Elnevezhették volna el a kápolnát Salkházi Sáráról vagy kalkuttai Teréz Anyáról, vagy Márton Áronról vagy bármelyik nagyszerű hőséről az egyháznak, aki az embereket védte és mentette.
Talán az „ünnepséget jelenlétével megtisztelő” polgári országgyűlés polgári elnökének polgári arculatához is jobban illett volna. De mást választottak, egy olyan jelképet, amely a királyságot, Nagy-Magyarországot, a revizionizmust és a primitív múltba nézést idézi.
