kártalanítás;Quaestor-ügy;

Fotó: Tóth GErgő

- Quaestorosok: inkorrekt a kártalanítás

A mintegy 7 ezer embert számláló Facebook-közösséget és a 32 ezer károsultat képviselő Quaestor-károsultak szervezete inkorrektnek nevezte a kártalanításról eddig megjelent tájékoztatást. Megfogalmazásuk szerint a "hivatalos szervek információi alapján a médiában közzétett közlemények téves értelmezése hamis színben tünteti fel a Quaestor-ügy egyes részleteit, ezzel jelentősen torzítva a valóságot".

A csoport szerint a Beva (Befektető-védelmi Alap) által működtetett QKKA (Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja) nem tartja be a hatályos törvényt. Azt írták: a kötvények kárrendezésére vonatkozó Quaestor-törvény jelenleg is hatályos, miután a törvény felfüggesztésére a magyar jogrendszerben kizárólag az Alkotmánybíróság jogosult, amely ezt a "mai napig nem tette meg, mert senki nem is kérte". Így a QKKA egy hatályos törvényt nem tart be - fogalmaztak.

Arra a megállapításra, hogy QKKA-nak sem az MNB-től a törvény által meghatározott gyorshitel, sem a pénzpiacról nem áll rendelkezésére a kárrendezéshez szükséges teljes összeg megjegyzik, a hitelfelvételt az akadályozza, hogy a jogalkotó a Quaestor-törvényben az ilyen alapoknál megszokottól eltérően nem az állami "kézfizető kezességet", csupán a "kezességet" írta el az állam számára. Ez pedig nem elegendő garancia a pénzpiaci szereplőknek, a probléma azonban törvénymódosítással vagy a kormány saját hatáskörben hozott döntésével azonnal orvosolható - jegyezték meg.

Kifogásolják azt is, hogy a károsultak - a csoport megállapítása szerint - mindeddig semmilyen garanciát vagy írásbeli ígéretet sem kaptak egyetlen hivatalos szervtől sem arra, hogy a kártalanításuk minden fenti körülmény ellenére a vállalt határidőre meg fog történni.

A csoport úgy véli, hogy a Beva azért fizetett ki eddig "csak 88 milliárd forintot" a károsultaknak, mert nem a törvények szerint kezdte meg a kötvényesek kártalanítását. Megjegyzik azt is, hogy az eddigi kifizetések nem jelentik azt, hogy a kártalanítás 6 millió forintig maradéktalanul megtörténik minden károsultnál. A Quaestor-ügyfelek jelentős hányada (például a Quaestor Pénzügyi Tanácsadóval szerződött összes ügyfél) egyetlen forint kártérítést sem kapott, és a kötvényesek is csak a befektetéseik töredékéhez jutottak hozzá - írták.

Azt is elfogadhatatlannak tartják, hogy a kötvényeket kibocsátó vállalkozás tulajdonosai a Quaestor Hrurira Kft. végelszámolását kérvényezték a cégbíróságtól, amivel a csoport szerint megkísérlik a céget egyszerű eljárással megszüntetni, annak ellenére, "hogy ez a cég a botrány története során 4 alkalommal jelentett kamu csődöt önmaga ellen, a szerepe nyilvánvalóan jelentős az ügyben, és mégsem áll semmilyen hatósági zár alatt".

Az alföldi szőlősgazdák képviselői szerdán a budapesti olasz nagykövetség előtt tüntettek, ezt követően átbuszoztak Budára az élelmiszerellenőrző hivatalhoz. A tiltakozás kiváltó oka az Olaszországból Magyarországra érkező nagy mennyiségű hamisított olasz bor volt. A termelők szerint érdekeiket inkább képviselik az olasz, mint a magyar hatóságok, de jutott a kritikákból a szakmai érdekképviseleti szervezeteknek is.