- Merre tart Magyarország?

Negyedszázada annak, hogy hazánkban demokratikus eszközökkel "megdöntötték" az épülő szocializmust és a néppel megszavaztatták „minden idők legjobbikát”, a polgári demokráciát. Ebben a sokat ígérő helyzetben az emberek nem Spanyolországra, Portugáliára, vagy Görögországra gondoltak, hanem Ausztriára, Svédországra. Nem így történt! Az új hatalom birtokosai az ország építése helyett egymásnak estek a politikai és gazdasági koncért és közben elsikkadtak azok az ígéretek, melyeket azoknak tettek, akiknek vállain át eljutottak az édenbe. Az elit álmai teljesültek, ők bevonultak a paradicsomba, de a lakosság többségét alkotó "plebejusok" hoppon maradtak. Minden teher a vállaikra zuhant, a társadalom kettészakadt. Ha ez a nép – történelme során – megtanulta volna, hogy helyette senki sem kaparja ki a gesztenyét és azonnal fellázad, ma nem itt tartanánk. Egy néhány esztendővel ezelőtt még ígéretesen felemelkedő ország a perifériára jutott. Hiába a remény, hogy lesz még jobb is, a plebs életében gyökeres pozitív változás aligha várható. Ha nem az orbánizmus hamis, hazug optimista propagandáját vesszük alapul, hanem alakuló helyzetünket, érezzük, hogy a Nyugat és a köztünk meglévő gazdasági különbségek nem javulnak, ellenkezőleg: egyre inkább romlanak. Hiába teljesít az ipar, ennek haszna Nyugatra vándorol, ami pedig itthon marad, a magyar „komprádor” burzsoázia zsebében landol. Ennek az áldatlan helyzetnek a megváltoztatására kellene összpontosítanunk és nem a bevándorlók elleni harcra. Azt is figyelembe kell venni, hogy a gazdasági romlással együtt a demokrácia is kiüresedik. Kisért a Weimar-szindróma!