anya;Magyarcsanád;gyerekmolesztálás;

Illusztráció/Tóth Gergő, Népszava

- "Megrohadhat a börtönben" - Megszólal a molesztált kisgyerekek anyja

Két nevelt gyermekét, egy akkor 6 éves lányt és egy 10 éves fiút bántalmazott szexuálisan több alkalommal a rendőrség gyanúja szerint a magyarcsanádi H. Zoltán.  A nő megdöbbent azon, amit élettársa tett - írja a Délmagyar. 

"Ha tényleg azt tette Zoli, amivel vádolják, azt kívánom, rohadjon meg a börtönben" – mondta a két gyerek édesanyja.

Mint a Népszava is megírta, a férfi megvárta, amíg az asszony elalszik, ezután átment a gyerekek szobájába, és a rendőrség gyanúja szerint szexuálisan bántalmazta, kihasználta őket.

Még egy gyerek-áldozat a férfi számláján? 

Élettársa, a 29 éves Krisztina a délmagyar.hu-nak azt mondta, gyerekei nem jelezték, hogy a nevelőapjuk bántotta volna őket, és ő sem vette észre a férfin, hogy más szemmel néz rájuk, mint ahogy az normális. Sőt inkább szigorú volt velük, még azt sem engedte meg nekik, hogy átjöjjenek az ő szobájukba. Krisztinával is hasonlóan bánt, mi több, egyszer megverte, egyszer pedig megrugdosta – állítja a nő. Született egy közös gyerekük is, a kisfiú azonban egészen pici korában kórházba került agyvérzés gyanújával, amit a feltételezések szerint valamilyen sérülés okozhatott. Krisztina azt mondja, most már kezdi elhinni, amit a faluban beszélnek, hogy ebben is a férfi keze van. A gyerek még mindig kórházban van, kómában. A két másik gyereket ez után az eset után vették állami gondozásba, ő pedig idén márciusban költözött el Zoltántól. Bő egy évig éltek együtt.

Krisztina most Apátfalván, az édesanyjánál lakik, és közmunkásként dolgozik, hétvégente pedig napszámba jár. Nagyon szeretné visszakapni a gyerekeket, akiket november óta nem láthatott.

A férfiról Magyarcsanádon azt mondták, állami gondozott volt, 3-4 éve költözött a faluba. Abban mindenki egyetértett, hogy jellemzők voltak rá a dühkitörések, az agresszív viselkedés. Közmunkásként dolgozott. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya szexuális erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette, és kezdeményezte előzetes letartóztatását. A kényszerintézkedésről – a Csongrád Megyei Főügyészség indítványára – ma határoz a nyomozási bíró- írja a délmagyar.hu.

Ismét zavartalan a forgalom az 51-es főút 29-es kilométerénél, ahol egy kamion és három személyautó ütközött össze csütörtök délelőtt; a balesetben öten megsérültek – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján.