hulladék;menekültek;Tarlós István;intézkedési terv;

Civilek ételt, ruhát adnak a menekülteknek a Keletinél Fotó: Tóth Gergő, Népszava

- Felébredtek? Intézkedési tervet készít a főváros a menekülthullám miatt

Intézkedési tervet készít a főváros a naponta több ezrével érkező menekültek, illetve illegális bevándorlók miatt - értesült a Magyar Nemzet.

A lapnak Tarlós István főpolgármester elmondta: a legsúlyosabb az utcákon, aluljárókban és a parkokban kialakult köztisztasági helyzet, ezért kiemelt teher hárul a Fővárosi Közterület-fenntartóra, a rendészekre, a közműtársaságokra és a vízművekre. 

(eddig, a menekültek érkezése előtt nyilvánvalóan patyolat-tiszták, takarosak, és köztisztaságilag kifogástalanok voltak köztereink, kiváltképp a Blaha, valamint aluljáróink) 

"Kinyírunk párat!"
Gyűlölet-bűncselekmény előkészülete miatt tesz feljelentést a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet, mert a Facebookon menekültek elleni “vadászat” szerveződik. Az egyik posztoló felhívásában azt írta ki a közösségi oldalra: "Ki lenne benne egy kis vadászatban? Ha valaki igen, írjon!". A felhívásra érkeznek a jelentkezők. 

A közlés szerint az akcióterv várhatóan a következő hetekre elkészül, és részletesen előírja majd, hogy melyik fővárosi cégnek, szervezetnek mi a dolga. Mint mondta, az egyeztetések már megkezdődtek a Belügyminisztérium, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság között.

A főpolgármester jelezte, hogy a lehető legkorábbi időpontra, szeptember 2-ára összehívja a Fővárosi Közgyűlést, ahol önálló napirendi pontként tárgyalják az illegális bevándorlók ügyét.

Kiürítik a Keletit

A rendőrség nagy szabású razziát tartott csütörtök délután a Keleti pályaudvar környékén, az aluljárót, ahol  több száz menekült, kisgyermekes családok is meghúzták magukat, kiürítették. A téren készenléti rendőrök intézkedtek, az Index tudósítója szerint körülbelül harminc, egészségügyi maszkot viselő rendőr igazoltatta a menekülteket.

A rendőrség a kérdésre, hogy milyen intézkedés zajlott, szűk szavúan csak annyit közöltek a portállal, hogy "A Budapesti Rendőr-főkapitányság a közterületek ellenőrzése során a mindenkor hatályos jogszabályoknak megfelelően teszi meg a szükséges intézkedéseket." A  civil segítők azt mondták, hogy a rendőrség a tolmácsokkal és az önkéntesekkel együttműködve humánusan végezte az akciót, azt azonban nem lehetett megtudni, hogy hova kell menniük a menekülteknek, mivel a rendőrök a kijelölt átmeneti szállásokra irányították őket, de az utazásban nem segítettek. 

Új szabályok a menekültügyi eljárásokban
Augusztus 1-jétől - azaz szombattól - hatályosak az új menekültügyi szabályok. Az eljárások lerövidítéséről július elején döntött a parlament.  Pintér Sándor belügyminiszter korábban célként határozta meg azt, hogy akiknek megalapozott nemzetközi védelmi igényük van, azokat minél gyorsabban és hatékonyabban be lehessen azonosítani, az ilyen védelmi igénnyel nem rendelkező, tipikusan gazdasági bevándorlókat viszont mielőbb ki lehessen toloncolni.   A menekülteket segítő civil szervezetek szerint azonban az új szabályozás gyakorlatilag lehetetlenné teszi, hogy érdemben elbírálható legyen a menedéket kereső státusa. 

Hol a pénz? 

Szelényi Zsuzsanna, az Együtt – a Korszakváltók Pártja politikusa még július közepén  írásbeli kérdést intézett Pintér Sándor belügyminiszterhez, többek között azt tudakolva, hogy a kormány hogyan és mire költi el az EU menekültügyi ellátásra adott támogatását.  

Civilek

Azt, hogy a magánemberek mire költik a saját pénzüket, valamivel jobban látni. És ez csak az egyik csatorna: 

Kedves barátunk! - szólítja meg őket a Helsinki Bizottság

Az utóbbi időben sokan kerestetek meg bennünket azzal, hogy hogyan tudnátok segíteni az ide érkező menedékkérőknek. A Helsinki Bizottság jogi segítségnyújtással foglalkozik, és információkat ad az ide érkezőknek. Készítettünk egy rövid kisokost menekülteket segítő civileknek. Ebben hasznos infókat találtok a jogi vonatkozásokról is. 

Augusztus 1-jén lép hatályba az egészségügyi alapellátási törvény, amely azt is rögzíti, hogy az alapellátás továbbra is önkormányzati feladat marad, az orvosok segítséget kapnak a praxisvásárláshoz, valamint kedvezményekkel ösztönzik a részvételt az állami szűrővizsgálatokon.