6.oldal;felsőoktatás;

- A Fidesz nem cicózott tovább, rárúgták az ajtót az egyetemekre

Pontosan egy évvel ezelőtt módosították a Felsőoktatási Törvényt, Balog Zoltán jelentette be júniusban, hogy kinevezik a kancellárokat az egyetemek élére, aki szerint "meg kell teremteni a megfelelő viszonyt az egyetemi autonómia és a felelős, hatékony gazdálkodás között". Meg is teremtették. Bunkósbottal.

Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) tiltakozott, persze ez senkit sem érdekelt. A kancellár intézményével fideszesék szépen berakták a lábukat az ajtórésbe. Több gond is van a kancellárokkal. A magyar állami egyetemeken a kancellárokat ugyanis nem a szenátus szavazza meg, hanem a miniszterelnök nevezi ki őket; az egyetemeknek még a pályázók kilétéről sincs tudomása; a pályázatok pedig az elbírálásig nem nyilvánosak. Tehát az egyetemek maximum térdelhetnek és szerethetnek, de hogy kit ültetnek a nyakukba, arról fogalmuk sem volt, beleszólásuk meg pláne nem. Ezt hívják az egyetemi autonómia két lábbal tiprásának. Egy év alatt kiderült, hogy egy kancellár fizetése - aki az egyetemek reális gazdálkodásáért felelős - 1,5 - 2,2 millió forint havonta. Ez alig háromszorosa egy átlagos egyetemi oktatóénak.(...)

Hétfőn a veszprémi férfi kézilabdaklub névadó szponzora, az MKB Bank közleményben jelentette be, hogy a jövőben kizárólag a klub utánpótlását támogatja. Többen a pénzintézet kiválását a Simicska-Orbán háborúval magyarázták, ugyanis a vállalkozó lelkes szurkolója, valamint támogatója a bakonyi alakulatnak. A klub elnöke, Fonyó Károly cáfolta ezt az állítást. A veszprémi együttes vezetője lapunknak adott interjújában elmondta: biztosítva van az MVM Veszprém jövője.