- Háromnegyed órán át kéregettem New Yorkban, ráztam a műanyagpoharat a járókelők előtt, mint látható a filmen, és a kutya sem figyelt rám, senki sem ismert fel. Mindössze hat dollárt szedtem össze - mesélte Richard Gere Karlovy Varyban, ahol a Time Out of Mind (Kiesett idő) című új filmjével nyílt a jubileumi fesztivál. Hajléktalant játszik, aki végül egyetlen zacskóban hordozza az összes motyóját.
Az első napokban minden körülötte forgott, s szempillantás alatt belopta magát a közönség szívébe. Színpadra lépésekor mindjárt az első pillanatban, mielőtt átvette életművéért a Kristály Glóbuszt, féltérdre ereszkedett és meghajtotta a fejét.
A gesztus a fesztivál igazgatójának, Jirí Bartoskának szólt, aki nemrég épült fel az életét fenyegető betegségből, s aki az utóbbi évtizedekben a fesztivált a híres üdülőváros büszkeségévé tette.
Minden esetre figyelemre érdemes kísérlet ez a film, hogy egy rajongott világsztár, igaz, már túl a pályája elképesztő népszerűséget adó csúcsain, tud-e váltani szerepkört.
Gere rendkívüli intelligenciája és nagy belső nyugalma megóvta őt ebben a szerepben mindenféle külsőséges megoldástól, és meglepően bensőséges, mély pillanatai is vannak a számkivetett, biztos pont nélkül maradt ember életre keltésében, de tagadhatatlan: a néző egyszerűen nem tudja elfelejteni, hogy ő a Micsoda nő! sztárja.
Gere gesztusában fura módon nem volt egy csepp pojáca póz sem, csak kedvesség és szeretet és öröm. Valószínűleg nem függetlenül a buddhista szellem hatásától, a személyisége egészen kivételes: ahogy beszélt, ahogy a kérdésekre válaszolt, ahogy a felé nyújtott kezekhez ért, nem egy világsztár ereszkedett le a rajongóihoz, hanem egy őszinte, érdeklődő, barátságos ember kíváncsiságával fordult a világ felé. És valami olyan belső nyugalom árad belőle, ami önbizalmat ad a vele egy társaságban lévőknek is.
Kivételes személyiség, ez tény. És a szerepváltást, legalábbis a független filmekben, alighanem komolyan gondolja. Érdekes, hogy másik filmje, a Franny, amit szintén személyesen mutatott be Karlovy Varyban, ugyancsak elüt eddigi - mondjuk így: a nyalka szívtipró és bűvölő mosolyú szoknyapecér - szerepkörétől, amibe Hollywood stúdiói az évtizedek során bent tartották.
A Frannyben történetesen milliomost játszik, aki nem a hajléktalanságtól, hanem a drogfüggéstől szenved és veszti el barátait. Számkivetett, de másképp. Itt épp úgy megmarad Richard Gere-nek, s nem igazán kemény drogfüggőnek, de ez is arra enged következtetni, hogy nem vállalja az őszülő bájgúnár, vagy szebben: a szépen öregedő bonviván kétes skatulyáját, amelyben még mindig jól jövedelmez.
Sok mindenről beszélt itt Karlovy Varyban, például a Dalai Lámához fűződő kapcsolatáról, meg arról, hogy 1993 óta ki van tiltva Kínából. - Kínára ráférne egy Prágai Tavasz - tette hozzá kommentárként. Elmondta, a Terrence Malick rendezte Mennyei napok jelenti élete legfontosabb filmes élményét, s hogy vannak még közös terveik Malickkal.
A figyelme inkább a független filmek felé fordult, az elmúlt másfél évben négy ilyen munkája volt. Forgatást csak úgy vállal, hogy New Yorkban, legfeljebb Philadelphiáig megy el, de nem távolabb, mert kiköti, hogy minden hétvégén haza megy, mert a fiával akarja tölteni az időt. A Time Out of Mind forgatásakor a kamera mindig valahová elbújt mögötte, vagy egy ablakból figyelte őt a remek operatőr, Bobby Bukowski, így nyugodtan mászkálhatott New York utcáin, a kutya sem figyelt rá.
A szemébe húzott sityak, a kopottas anorák, a megviselt szütyő a kezében, vagy az a bizonyos barna zacskó, amiből az amerikai filmekben tömény alkoholt vedelnek a kemény alkoholisták és a szupersztár egy volt a lerobbant városrész koszlott hajléktalanjai közül, aki mellett a járókelők közönyösen húznak el.
A film erőssége az operatőri munka, az a városrész, ahol Gere hajléktalanul bolyong, fantasztikus rusztikusságában elevenedik meg (mintha Harvey Keitel játszaná a főszerepet, nem a hódító mosolyú Gere). Forgatáskor még az is megesett, hogy két fekete "sorstársa" lépett hozzá, hogy megszabadítsa a pénzétől, de akkor még teljesen üres volt a műanyagpohár.
Gere megragadó egyénisége az egyik jó élménye a jubileumi fesztiválnak. Karlovy Vary az 50 éves évfordulóhoz képest inkább kicsit visszavett az események glancából és flancából, a tudósítók még némi kényelmetlen hiányossággal is szemben találják olykor magukat, viszont a versenyszekció válogatása alighanem a szervezőket igazolja.
Idén ugyanis a fiatalítás a határozott szándék, ennek jegyében a 13 versenyfilm között például hét darab az első film. Nem feltétlenül életkorban, inkább a játékfilmes pályafutásban értendő a fiatalság, mert például a kanadai film rendezője, Francois Péloquin debütánsnak számít, noha majd húsz éve rendez dokumentumfilmeket.
A The Sound of Trees (A fák hangja) Quebec egy durva városrészén játszódik, fiatal hőseit a hip-hop zene őrülete és az olcsó, de ütős drogok pörgetik, meg az a szándék, hogy végre hátat fordíthassanak az apák örökségével. Ugyancsak elsőfilmes a lengyel Martin Koszalka, aki viszont a The Red Spider (A Vörös Kígyó) című furán kevert műfajú filmjében egy sorozatgyilkos portréját rajzolja fel, nem annyira a krimi jellegre, mint inkább a személyiségjegyek felmutatására törekedve.
A 60-as években Krakkóban történt sorozatban a gyilkos 20 nő életét vette el, s minden gyilkosság után saját vérével írta meg a sztorit egy lapnak. (Hol volt akkor még a DNS tudománya?)
