- Számított rá, hogy Nagykövet asszony című könyvét a Kossuth Kiadó mindössze három-négy hónappal az angol nyelvű kiadás után megjelenteti?
- Amikor amerikai kiadóm, a New York City-beli The New Press felhívott, hogy közölje a hírt, nagyon meglepődtem, és örültem. Hallottam a Kossuth Kiadóról, amikor Budapesten voltam, és tudtam, hogy nagy tiszteletben álló és professzionális kiadó.
- Miért volt fontos önnek, hogy megírja ezt a könyvet arról a három évről, amikor az Egyesült Államok nagykövete volt Budapesten?
- Amikor visszatértem Kaliforniába három és fél évi budapesti szolgálatom után, tudtam, hogy amit tapasztaltam, valami egészen különleges volt. Nagyon erősen éreztem, ha nem írom le, hamarosan feledésbe merül. Tehát az Egyesült Államok Külügyi Szolgálata iránti nagy tisztelettel, valamint a magyar emberek iránti nagy szeretettel ültem le, és kezdtem el leírni élményeimet a számítógépbe.
- Kikre gondolt, amikor a könyvet írta? Kikből áll az olvasótábora? Az amerikai olvasóközönség, vagy inkább azok az emberek, akik szeretnének belesni egy diplomata életének kulisszái mögé?
- Nagyon sajátos olvasóközönségre gondoltam. Tudtam, hogy sok honfitársamnak – intelligens és tapasztalt embereknek – fogalma sincs, mit csinálnak az amerikai követségek és nagykövetek világszerte. Nagyon sokat tudtam meg diplomatáink fontos és szerteágazó munkájáról, és úgy éreztem, ezt megoszthatnám az átlag amerikaival, hogy minél nagyobb közönség ismerje meg ezt a munkát és azt, hogy miként formálódik az amerikai diplomácia története. A külkapcsolatok költségeit az amerikai adófizetők fizetik, és úgy éreztem, tudniuk kell, hogy a befektetés megéri.
Persze tudtam, hogy Magyarországon is lesz érdeklődés. Bár nem írtam részletes, kimerítő elemzést a politikai helyzetről azokban az években, amikor Magyarországon szolgáltam, mégis tudtam, hogy olyan beszámoló lesz, amely érdekelni fogja az embereket.
- Hallott a vitáról, amelyet a könyve indított el a magyar médiában?
- Igen. Még mindig sok barátom van Budapesten, akik tájékoztattak a magyar média reagálásáról. Fordítószoftvert is használtam, hogy kihámozzam az online felületeken talált cikkek lényegét. Persze tisztában vagyok azzal, hogy ez a módszer nem nagyon segít a magyar nyelvű szövegek pontos megértésében! Bár nem feltétlenül lelkesített minden, amit az emberek a könyvről mondtak, örülök, hogy párbeszédet indított el, mert nagyon hiszek a nyilvános vitában és a véleménycserében. Szeretem a magyar embereket, és azt hiszem, a 20. század máig meghatározó traumáit könnyebb lenne feldolgozni, ha egyszerűen többet beszélnének ezekről az eseményekről. Mély meggyőződésem, hogy bármely egészséges demokráciában a nyilvános, nyílt vita döntő szerepet játszik annak biztosításában, hogy a kormány úgy működjön, ahogyan Abraham Lincoln leírta: az emberekről, az emberek által, az emberekért.
- Ön sikeres üzletasszony, egy jelentős ingatlancég vezetője volt, mielőtt elfogadta a magyarországi képviseletet. Ugyanakkor az üzlet világa és a diplomácia világa sok szempontból eltér egymástól – könnyű volt ezt a szakadékot áthidalni?
- Volt egy tapasztalt, hivatásos külügyi szakemberekből álló apparátusom, amely segíteni és támogatni tudott. Nem hátráltam meg képviseletvezetői szerepemtől, erős vezetőként a csapatmunkára építettem. Ez biztosította, hogy mindig teljes mértékben használhattuk a hivatásos diplomaták szakértelmét. A saját területfejlesztői szaktudásomat pedig szintén felhasználtam, hogy lezárjam azt a bonyolult egyezményt, amelynek értelmében elcseréltük a birtokunkban lévő Tengerészgyalogos Házat – a történelmi Táncsics Mihály épületegyüttest – a központi követségi épületünk melletti, új építésű házra. Kemény munka volt, és mind az amerikai kormány, mind a magyar nép csak nyert vele.
- Amikor 2013-ban visszatért Kaliforniába, elégedett volt a Budapesten töltött időszakkal?
- Az az igazság, hogy amikor 2013-ban visszatértem Kaliforniába, kicsit úgy éreztem magam, mint Mihály Szerb Antal Utas és holdvilág című regényében. Úgy éreztem, mintha a körülöttem lévő világ nem tudná, ki vagyok, hogyan érzem magam és mit tudok. Ez az egyik oka annak, hogy le kellett írnom a tapasztalataimat, hogy családom tagjai és barátaim bizonyos fokig megértsék, mit jelent a külügyi szolgálat. Ugyanakkor olyan mélyen megérintettek a magyar emberek, a magyar demokrácia története, hogy ezt meg akartam osztani az emberekkel.
- Melyik élménye volt a leginkább meghatározó a Magyarországról alkotott véleményében?
- Nem tudok kiemelni egyetlen ilyen élményt sem. De az nem kérdéses, hogy a munkám leginkább meghatározó része ahhoz az időszakhoz köthető, amit az emberek „Orbán Viktor kétharmados forradalmának” neveznek. Nagyköveti szolgálatom – és az Orbán-kormány – első három éve alatt az országgyűlés több mint 700 új törvényt és egy vadonatúj alkotmányt (alaptörvényt) fogadott el számos módosítással. Igen rövid idő alatt, igen kevés civil hozzájárulással vagy vitával az ország minden jelentősebb intézményét drámaian átszervezték. Az volt a feladatom, hogy az amerikai külügyminisztérium útmutatását követve megkeressem a magyar tisztségviselőket, és feltegyem nekik a kérdést: milyen hatással lesznek a reformok a magyar demokráciára? Hogyan hatnak a bírósági rendszer függetlenségére, a médiára és a Magyar Nemzeti Bankra? Mit jelentenek abból a szempontból, hogy mely vallási szervezetek részesülnek különleges adózásban? Mindvégig feladatom volt ugyanakkor emlékeztetni arra is, hogy „a magyar törvényekről a magyarok döntenek”, nem amerikai tisztségviselők. Ám az Egyesült Államoknak – mint barátnak, mint a világ legrégebbi demokráciájának és mint NATO-szövetségesnek és partnernek – mélységesen fontos, milyen irányban halad Magyarország.
- Mely történetek fognak a leginkább megmaradni olvasói emlékezetében?
- Azt hiszem, ez az olvasóktól is függ. Az amerikai közönség azt fogja a legjobban élvezni, amit megtud Magyarországról – egy olyan országról, amelyről igazából túl kevés amerikainak van valódi ismerete. Arról is sokat fognak megtudni, hogyan működnek a követségeink, és mit csinálnak a nagykövetek. A magyarok számára talán az lesz különösen érdekes, ahogyan az országukról egy külföldi próbál képet alkotni – egy olyan külföldi, aki nem szentimentális, de nagy szeretet és tisztelet él benne az ország iránt. Meglehetősen sokat írok két afganisztáni látogatásomról is, ami érdekes lesz mind az amerikai, mind a magyar olvasóknak, hiszen mindkét ország szolgálatot teljesített és áldozatokat hozott ott. Végül azt hiszem, mindenki élvezni fogja az 1. fejezetet, amelynek „Vadkanvadászat” a címe, és arról a vadászatról szól, amelyen magyar katonatisztekkel vettem részt Lónyán. Lelövöm a poént: igen nagy vaddisznót ejtettem el!
- Gondolja, hogy az olvasóknak módjuk lesz önt megismerni feleségként és anyaként is, nem csak diplomataként?
- Az, hogy feleség és anya vagyok, átszövi az egész személyiségemet; azt az időszakot is, amikor az Egyesült Államok nagykövete voltam Magyarországon. Két „Családi élet” című fejezet is van a kötetben, a másodiknak „Családi élet II. … a királyi bánásmód” a címe. Röviden: a családom nagyon is része volt a magyarországi élményeknek, és éppen annyira élvezték az ottlétet, mint én.
- Elképzelhető, hogy részt tud venni könyve budapesti bemutatóján?
- Ha bármikor visszahívnak Magyarországra az életem végéig, mindig megpróbálok majd igent mondani.