A rövid életű lap, ha jól tudom, egy lengyel írónő dolláradományából fedezte a nyomdaköltségeket, a körülötte összeverődött fiatalok, mint szerkesztője, Lengyel Balázs hangsúlyozta bevezető tanulmányában, „Babits után” kezdték pályájukat, s ez azt is jelentette, hogy a költő által kijelölt erkölcsi elvárások szerint alkottak.
Mára a néhány számot megért folyóirat legenda, hiszen kiváló tehetségek sorakoztak fel benne: Nemes Nagy Ágnes, Mándy Iván, Lakatos István, Rába György, Somlyó György, és kezdetben Pándi Pál, s Szabolcsi Miklós is, akik hamar elmenekültek az elsüllyesztett hajóról, s az ellenkező oldalon tűntek fel harcias, a magyar irodalmat újraértékelő írásaikkal.
Az újholdasokat kiszorították a magyar irodalomból, csak 1956 után tértek vissza, és Lengyel Balázs ismételten próbálkozott a lap felélesztésével, ám csak ígéreteket kapott. Végül engedélyezték az Újhold Évkönyv megjelenését, amelyben szerepelni kitüntetésnek számított.
A folyóirat és az Évkönyv történetét tárja föl a Táguló körök című kötet, amely Buda Attila összeállításában tanulmányokat és dokumentumokat tartalmaz, s nem mellékesen bemutatja azt a kort, amelyben a szellemet is béklyóba kötötték, de mint a történelem bizonyítja, előbb-utóbb leveti láncait és utat mutat a gondolkodás és alkotás szabadsága felé.
Gyerekfejjel még ismerhettem az újholdas írókat, akik ma már a magyar irodalom klasszikusai. Ültek apám körül a „Rónay-asztalnál”, beszélgettek, s közben szorgalmasan figyelték őket, jelentéseket írtak róluk. Hová lettek ezek az iratok? Kit érdekel! Nemes Nagy Ágnes, Mándy Iván novellái, Lengyel Balázs esszéi viszont megmaradtak, gyönyörűséget szereznek, tanulnak belőlük. A minőség kikezdhetetlen, a hatalom szolgálóit viszont elfújja a szél.