bíróság;Franciaország;Uber;

- Bíróság elé állítják az Uber két vezetőjét

Szeptember 30-án mond ítéletet a párizsi büntetőbíróság a taxisok által tisztességtelen versennyel vádolt Uber közösségi utazásmegosztó szolgáltatás és két vezetője ellen folyó eljárásban - közölte a párizsi ügyészség.

Az amerikai szolgáltatásnak, valamint Thibaud Simphal vezérigazgatónak és Pierre-Dimitri Gore Coty nyugat-európai igazgatónak megtévesztő kereskedelmi gyakorlat, a taxis hivatás törvénytelen űzésében való bűnrészesség és törvénytelen adatkezelés gyanúja miatt kell bíróság elé állnia.

Az Uber ellen 2014 novemberében indult előzetes vizsgálat, miután a rendszeréhez csatlakozó (hivatásos vagy akár nem hivatásos) autósok és leendő utasaik okostelefonra letölthető alkalmazáson keresztül, közvetlenül találhatnak egymásra, és a viteldíj rendezése is a rendszeren keresztül történik, de a felhasználók nem fizetik be a kötelező járulékokat és adókat, ami törvénytelen a francia törvények szerint.

Az ügyészség közleménye szerint a nyomozás során a szolgáltatás által alkalmazott sofőrök ellen is eljárást indult taxis hivatás törvénytelen űzése miatt. Eddig 202 Uber-sofőrt ítéltek pénzbírságra, egy ember 15 napi felfüggesztett börtönbüntetést kapott és 79 eljárás van folyamatban.

Az Uber két vezetőjét hétfőn vették őrizetbe. Az eljárás már jóval azelőtt megindult ellenük, hogy múlt csütörtökön a taxisok tiltakozásul a szolgáltatás ellen harminc nagy útlezárással akadályozták országszerte a közúti közlekedést, óriási dugókat okozva. Az igazgatók önként jelentek meg a rendőrségi meghallgatáson, ahol őrizetbe vették őket, majd a kihallgatásuk végén vádat emeltek ellenük.

Az Uber vitatja a 2014-ben elfogadott törvényt, amelynek értelmében a nem regisztrált sofőrök egy év börtönbüntetéssel és 15 ezer eurós pénzbüntetéssel sújthatók, jogosítványuk felfüggeszthető, a gépkocsijuk pedig lefoglalható. Az Uber ez ellen a törvény ellen az Európai Bizottságnál élt panasszal.

Az Uber szerint jelenleg 400 ezer felhasználójuk van elsősorban olyan helyeken, ahol kevés a taxi. Franciaországban a kiadható taxiengedélyek számát az állam szabályozza, amely az elmúlt ötven évben alig változott, 55 ezer az egész országban. Az engedély városoktól függően egy kisebb lakás árába, 150-250 ezer euróba (47-78 millió forintba) kerül, és 250 órás képzést ír elő a sofőröknek.

Az ügyfelek érdekében kedden a társaság a kétoldalú szerződésmódosítással kapcsolatos jelentkezési határidőt meghosszabbította, így minden érintett ügyfélnek lesz ideje jelezni döntését és nem a május végi ügyfélértesítőben szereplő július elsejei dátummal kell számolniuk - áll a társaság közleményében. A további részletekről később ígértek tájékoztatást. Mint fogalmaztak: „A Telenort váratlanul érte a hatalmas érdeklődés a július elsejei tarifaváltozással kapcsolatosan, a szokásos napi forgalom többszöröse jelentkezett ügyfélkapcsolati csatornáinkon.”