A honi labdarúgás fejlődésének kulcsát abban látják az illetékesek, hogy csökkenteni kell a Nemzeti Bajnokság létszámát. Ha majd 12 csapat vetélkedik, a falábúak is klasszissá válnak. Megnyirbálták hát a létszámot, kisöpörték a vidéki csapatokat, megszüntetve néhány nagyváros NBI-es együttesét, s vele a nézőket. Közben becsúszott egy kis malőr: a Nyíregyháza elgáncsolása körül nincs minden rendben, bár ez a jelek szerint a végső döntést nem befolyásolta.
A nyírségiek bíróságon támadták meg a végzést. S ekkor hangzott el az a nyilatkozata az MLSZ egyik illetékesétől, amely szerint a bíróság döntésének nincs halasztó hatálya. Igaza van a Nyíregyházának? Bírósági végzést is kap róla? A füle mellé tűzheti, kotródhat a harmadosztályba.
Nem példa nélküli eset. Sokan emlékezhetnek még a Fradi esetére is. Akkor az MLSZ-nek más vezére volt, de nem kedvelte a zöld és fehér színeket. A bíróság nem értett egyet az MLSZ határozatával, de döntésének akkor sem volt befolyása az eseményekre.
Törvénytisztelő embernek vélem magam, családtagjaimat is erre késztetem. Egy idő óta azonban kételkedem. Adott a bírósági döntés, és vannak, akik büntetlenül, következmények nélkül magasról tesznek rá. Egyre-másra születnek elrettentő ítéletek, de a törvény nem mindenkit kötelez. Az MLSZ-t semmiképpen. Szeretném tudni, miért? Miből fakad ez a furcsa jelenség? Te megbűnhődsz, én akkor sem, ha esetleg vétkeztem...
Miközben a Fidesz vezérkara izgatottan munkálkodik a párt népszerűségének visszaszerzésén, arra nem gondolnak, hogy az emberek kigúvadt szemmel ámulnak-bámulnak az igazságszolgáltatás furcsa bukfencein. Senki sem sejti például, a kancellária-miniszter miért jelentheti ki: csak azért sem tesz eleget a bírósági ítéletnek, nem mondja meg, kivel, miért töltött pár napot figyelemreméltó luxusban külföldön. Meg kellene mondania? Azért se! És a jelek szerint következmények nélkül megteheti. Mit neki bíróság! Mit a határozat! Nem, és kész! Az egyiket bilincsben vezetik el, s a bíróság sietve előzetes letartóztatásba helyezi, a másik bántatlanul üldögél a parlamentben, az erkölcsökre szigorúan ügyelő házelnök annyit sem présel ki a száján: Ejnye-bejnye!
Mert neki szabad. Neked, nekik nem. Nálunk ez a jogegyenlőség.
Ez persze csak hab a tortán. Szép nagy torta. Elüldögélnek mellette azok, akiket meg sem kérdeznek, honnan az a csodálatos sütemény. Nem lenne illendő megzavarni őket, s olyan kérdésekkel zaklatni némelyiküket: honnan a pénz? Honnan a ház? Honnan a föld, a trafik? Aki ilyesmire vetemedik, az irigyli a sikeres embereket. Hogy, hogy nem, nem csak őket lehet irigyelni, hiszen a családjuk is jól van eleresztve.
Néha elballag a palota előtt valaki, és arra gondol: „Hej, ha én is, én is köztetek lehetnék!” De elhessegeti a gondolatot, nehogy az irigység bűnébe essék. Ránéz mellette baktató gyerekére, és szomorúan számolgatja, hogy a kirándulásra még nem fizették be a pénzt. Ó, nem olaszhonba, csak ide, Biatorbágyra.
