A legutóbbi Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) óta eltelt két év alatt főként fiatal alkotóknak, sőt, főiskolás-egyetemista hallgatóknak adódott lehetőségük animációs filmek készítésére. Legalábbis ez a szemlélő benyomása végignézve a KAFF magyar részének különböző szekcióit. Ráadásul a rövid animációk, a televíziós sorozatdarabok és a diákfilmek között legalább tízen ezen a fesztiválon mutatkoztak be először önállóan, de a debütánsok száma ennél jóval több, már csak a diákfilmek miatt is.
A jelenségnek többféle oka lehet. Az egyik nagy valószínűség szerint az, hogy a versenyben nagy számban és nagyon sikeresen képviselt Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, és a feltűnő lendületbe gyorsító Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola animációs részlege biztos hátteret nyújt a filmek elkészítéséhez, míg a közép és „érett” nemzedék tagjai kevésbé jutnak biztos anyagi lehetőségekhez.
Bertóti Attila: Mese
Tény, a televíziós megrendelések végzetes lecsökkenése az elmúlt évtizedben, arról nem beszélve, vajon miért nem született időtlen idők óta egész estés animációs film itthon, miközben az átkos múltban Magyarország e tekintetben művészeti nagyhatalomnak számított.
De most itt van nekünk egy új nemzedék, amelynek tagjai friss hangot, lendületet, olykor mellbevágóan jó megoldásokat, fanyar, kételkedni kész világlátást mutatnak fel. Csak gyors felsorolás például a diákfilmek közül: Ottlik Anna: Peron, Farmosi Emi-Debreczeni Zoltán-Rónyai Balázs-Mariai Gábor-Börönte Tamás: Madarak, a kategória díjas Kopasz Milán: Frusztráció című filmje akár a nagyversenyben is megállta volna a helyét.
A rövidfilmek és tévésorozatok versenyprogramjában határozottan a fiatalok hoztak izgalmas színeket. A már befutott nemzedékek vagy biztonsági játékosként ültek a képletes rajzasztalhoz, s hozták ismét azt, amit eddig, vagy egyfajta igénynek, megrendelésnek feleltek meg, évfordulós filmmel, illeszkedő történelmi sorozatokkal. Ez utóbbi között volt például Cakó Ferenc homokanimációja, a Dózsa 1514, amely a módszer eredeti látványosságán nem lépett túl sem gondolatilag, sem történelmi szemléletében.
Ugyanígy Jankovics Marcell történelmi sorozatának darabja, az Árpádok emlékezete/III. Béla király az áttűnéses technika bravúrjait ismétli, tobzódó formákkal és színekkel, de maga a történelmi sztori üres főhajtás, kaotikus és áttekinthetetlen. A nagy nemzedék másik tagja, Richly Zsolt a Luther/Miből lesz a cserebogár? című tévésorozat-darabja emlékévre készült, Luther Mártonról. A „rendelt” darab az egyházi témát legalább bölcs humorral igazította a műfajhoz.
Nem feltétlenül az életkor számít. Gyulai Líviusz, a maga 78 évével az animációs rendezők doyenje, a legjobb tévésorozat díját elnyert munkájában - Egy komisz kölyök naplója/Betty néninél - fölényes rajztudását és elragadó humorát frissen csillogtatta meg ismét, s azt a fiatal lendületet, tévedhetetlen stílusérzéket működtette, ami munkáit magasan az átlag fölé emeli. Az Eszenyi Enikő a komiszkölyök hangján élvezettel előbugyogó monológ egyenesen röpteti a nézőt az élvezet tartományába.
Reményteli pálya kezdetét ígéri az elsőfilmes Kapitány Frigyes bemutatkozása. Tévédarabja, a Gyurmók/Van köztünk egy színes című, egyszerű és nagyszerű gyurma-animációja különösen erősen szól ma. A szürke gyurmalények között felbukkanó egyetlen színes bábu és a többiek kapcsolata a ma folyó kormányszintű gyűlöletkeltés alantas formáinak ellenében mondja ki, hogy a változatosság gyönyörködtet.
Örülhetünk a színeinknek a kisfilmek kategóriájában. Több versenydarab a hazahívás eredményeként gazdagította a mezőnyt. Így kerültek be egymás mellé színtiszta hazai, valamint a – mondjuk így – vegyes házasságból származó kisfilmek. Olyan alkotóktól, akik valahol másutt dolgoznak és élnek, de munkáikkal ide kötődnek, s szívesen adták munkájukat magyar versenyfilmnek a KAFF-ra. Így nyert nagydíjat a félig magyar, félig lengyel származású rendező, Ducki Tomek a Fürdő című rajz-animációjával. Nyolc éve első filmjével, az Életvonallal kápráztatta el hasonló díjra a zsűrit Kecskeméten.
A Fürdőt teljes egészében lengyel stábbal, lengyel stúdióban készítette, de a maga magyar felével lényegében bizonyította: az animációban előny lehet a játékfilmesek mumusa, az europuding. Hogy milyen előny, bizonyítja, hogy elnyerte a filmkritikusok elismerését is. Filmje színes rajzfilmként egészen más képi nyelven beszél, mint a fekete vonalak és formák játékosságát kiemelő Életvonal, de ugyan úgy az élet körforgása, az elmúlás, az idő hatalma, a vállalás lendülete áll kétszereplős története középpontjában, mint anno a kerekező figurájának történetében.
A leghatásosabb rövidfilmek közé tartozik a Mese is, amely a kategória legjobbja lett. Bertóti Attila ugyancsak egészen más világát mutatja meg most, mint tette legutóbbi, sok díjnyertes, filozofikus fekete-fehérjében, az Ariadne fonalában. Itt egy kisfiú és egy kislány (Danyiil Harmsz írása nyomán) az alapmesék menetének váratlan, vad és rémisztően valóságos összekuszálásával érzékeltetni a mai kor fenyegető lényegét, rengeteg humorral és fanyar bájjal.
Ahol a Sympony No. 42 című kisfilm rajtvonalhoz állt, ott szinte az egész világon befutó lett. Bucsi Réka elképesztő humorú, meglepő filozófiájú és a szemünk előtt valósággal eliramló villámjeleneteinek sora megunhatatlan sziporkázása gondolatnak, gondolatok ütköztetésének, képi humornak, képtelen poéntársításoknak. Az eddig világszerte összeszedett díjai közé a KAFF-on a legszínvonalasabb képi formanyelvért díjat kapta meg. Ha lenne – ahogy nincs - az interneten kívül egy biztos lejátszóhelye a műfajnak, a KAFF után nem lenne gond a programmal. Változatos műsor kerekedne ki.