„Most már biztos, hogy néhány napja nincsen szerencsém, mert bármibe kezdek, sohasem úgy lesz, ahogyan szeretném. Hogyha játszani indulok, messzire nem jutok, mert az apukám megállít, s helyette rendet rakhatok; ilyenkor szívesen mondanám, amit erről gondolok: nem ér a nevem, káposzta a fejem.” Dolák-Saly Róbert gyermekdalát, s az elsőéves óvodisták világát idézi, ami körülöttünk történik.
Nagyjaink egy kaszárnyára való faragatlan bakafaló jutasi őrmester modorát és hatékonyságát mutatják nekünk és a körkörös világnak, bár rég nyuszik reszketnek a szívükben. Amint az egykori altisztképző jelmondata szólt, „Erős akarat minden akadályt legyőz - Erős akarat csak erős hitből fakad.”
Nagy szelet akartak fújni Európa orra alá a dublini egyezmény felrúgásával, de csak a nadrág lett lucskos. És ők akkor már nem is azt mondták, amit. (Kósa Lajos meg beleragadt a hutik és tuszuk, meg a huszuk és tutik fejtegetésébe.) Nem ér a nevük! Kerítés? Lehet, az se lesz, csak játszásiból mondták.
A MOB évek óta – és ez már jogerős - törvénytelenül működik, de Borkai Zsolt szerint ez így pont jó, annak káposzta a feje, aki ezt kiperelte. A bújócska mehet tovább.
A KSH nem számolja többé a riasztó létminimumot, mert ettől meggazdagszik rögtön mindenki, s dübörög a jobban teljesítés.
Eltakarják a szemüket, és hittel mondják: elbújtam, keress meg!
Persze ilyen cica mellett aludni is lehet.
