EU;Magyarország;SUPER-konferencia;haszonélvezők;

Illusztráció/Thinkstock

- Az a gaz unió - Magyarország a nettó haszonélvezők élén

Magyarország a 2020-ig tartó európai uniós költségvetési időszak egyik legnagyobb nettó haszonélvezője - jelentette ki az Európai Bizottság magyarországi képviseletvezetője kedden Debrecenben, egy konferencián.

Szűcs Tamás a Sikeres Uniós Pályázatokat Előkészítő Rendezvénysorozat (SUPER) konferenciáján kiemelte: Magyarország az európai strukturális és kohéziós alapokból 25 milliárd euró támogatást kap, ami a régióban elérhető források 11 százaléka. Más forrásokkal - mezőgazdasági közvetlen kifizetések, menekültügy támogatása - együtt összesen 32 milliárd eurót - 12 ezer milliárd forintot - használhat fel 2020-ig az ország - tette hozzá.

A képviseletvezető Magyarország és az Európai Unió közös kihívásának nevezte, hogy a második világháború utáni Marshall-terv összegét jóval meghaladó támogatást hatékonyan használják fel.Szűcs Tamás szerint az Európai Bizottság fontosnak tartja a konzultációt, a partnerekkel való párbeszédet a támogatások felhasználásáról, s ebbe jól illeszkedik a magyar kormány által kezdeményezett SUPER rendezvénysorozat.

A nagykövet a fő kérdésnek azt nevezte, mit sikerül elérni a támogatásokkal egy-egy projekten keresztül. Az a cél, hogy a fejlesztés fenntartható legyen, hosszú távon beilleszkedjen a gazdaságfejlesztésbe, hozzájáruljon a versenyképesség növeléséhez és a munkahelyteremtéshez - tette hozzá.

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára közölte: százmilliárd forint forrásra már az év elején meghirdették a pályázatokat a 2014-2020 közötti uniós költségvetési keretből.
Hozzátette: a kormány január 1-jétől 870 milliárd forintot fizetett ki a korábbi ciklus lezáruló pályázataira. A 2020-ig terjedő időszakban az egy személyre eső fejlesztési forrás eléri a 712 ezer forintot - mondta. Szavai szerint a vállalkozások közül ebben a ciklusban csak akkor juthatnak uniós támogatáshoz, ha két kritérium közül - munkahelyet teremtenek, illetve termékük megjelenik a világpiacon - az egyiket teljesítik. 

A Nemzetgazdasági Minisztérium uniós források felhasználásáért felelős államtitkára a konferencián elmondta: a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programot (GINOP), amelyben 2717 milliárd forintra pályázhatnak a hazai vállalkozások. A szaktárca még a héten kezdeményezi a kormánynál, hogy a GINOP idei éves keretét 830 milliárdról több mint 900 milliárd forintra növelje. Ismertetése szerint a Területfejlesztési Operatív Programban (TOP) 1231 milliárd, a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programban (VEKOP) további 285 milliárd forint pályázati forrás áll rendelkezésre. A mikro-, kis- és középvállalkozások a termelési kapacitásuk bővítésére 65 milliárd forint forrásra pályázhatnak az idén - közölte Rákossy Balázs.

A Párbeszéd Magyarországért szerint a 2016-os költségvetéssel Magyarország a jelenleginél is igazságtalanabb és kilátástalanabb országgá fog változni - ezt a párt társelnöke mondta keddi, budapesti sajtótájékoztatóján. Karácsony Gergely kijelentette, a büdzsé nem orvosolja az elmúlt években felhalmozott problémákat, sőt "újabb problémákat görget az ország előtt".