Egy nyitott galériában rőzsehordó nő képébe botlott a tekintetem. Minden korok festőjének szíve-joga, hogy megragadjon lelkéhez közel álló témákat. Nem is akarok belebonyolódni, hogy, amit láttam, az milyen színvonalú, hamisításról, nincs szó. Az ismeretlen valaki, akarva, nem akarva, hírbe hozta a mestert. Munkácsy Mihály 1873-ban festette meg az ő „rőzsehordó nőjét” a Párizs közelében lévő Barbizonban. Az eredeti alkotás a Magyar Nemzeti Galériában „lakik” 4647-es a katalógus száma. Számos tanulmány szerint nem tartozik a Mester legjelesebb művei közé. Például megkockáztatják, hogy amikor ezt a képét festette Munkácsy Mihály nem volt a legjobb hangulatban.
Tiszteletre méltó és fontos a nagy művészek munkásságát vizslató kutatás, de igazán csak pedzeni lehet, hogy melyik festőt mi minden vezeti a szent és a lobogó ihlethez. A termékeny tehetség végül is maradandó művek létrehozását eredményezte. Öt évvel a rőzsehordó nő megfestését követően a párizsi világkiállításon fantasztikus sikert aratott a „Milton” című alkotásával, és jó szerencséjére összetalálkozott itt azzal a műértővel, Karl Sedelmeyerrel, aki tíz éves szerződést ajánlott fel az ezen idő alatt születendő képeinek megvásárlására. Ez az ösztönzés hozzájárult ahhoz, hogy 1880 tavaszára Munkácsy elkészítette a Krisztus trilógia első képének kompozíciós vázlatát, s egy évvel később már sor került a bemutatására. (A vázlatokkal és tanulmányokkal egyetemben.) Bécsben, Budapesten, Nagy-Britannia több, mint 20 városában valóságos diadalmenet övezte a kép bemutatását.
Az elsőt, a „Krisztus Pilátus előtt”-tet, követi a „Golgota”, amelyen három évig dolgozik a mester. És megszületik az „Íme az ember” is. Az első két képnek annak idején Budapesten tartották a másod-bemutatóját. A harmadikat pedig maga Munkácsy hozta el a Millenáris kiállításra. Úgy mondván: a hatalom nem kapkodott érte, így aztán, az akkor tájt Bécsben élő Déri Frigyes vásárolta meg a Trilógia harmadik képét. Mentve az eléggé furcsa szituációt is. Hetvenhatezer arany koronát kapott tőle a festő. Déri Frigyes 1924-ben bekövetkezett halála után örökösei haza hozták az alkotást, és azóta is Debrecenben látható. Volt már úgy, hogy mind a három darabot együtt láthatták a nézők, volt már úgy is, hogy – néhány évvel ezelőtt – a Nemzeti Galériában. És mi lesz ezután? Már tornyosodnak a fellegek. Fenekedik a Pénzistenség. Nem akarja hagyni, hogy örökre együtt és itthon legyen a „Trilógia.”. Vajon mit festene most Munkácsy Mihály arra a vászonra, amelyen a szegény rőzsehordó nőt láthatjuk?
