;

hadifogság;Farkas Bertalan;

- Az első magyar hadifogoly

Az utolsót jól ismertük: Toma Andrásnak hívták, Vujity Tvrtko szabadította meg tizenöt éve a nagy Oroszország egyik elmegyógyintézetéből. Az illiberális rendszer első hadifoglyát viszont a napokban ejtette Varga Mihály, filmhíradóval. Nem volt nehéz, mert bizonyos Sie Gábor fehér zászlóval sétált át a határon. Ő az egyetlen magyar fiatal, aki eddig kormányunk hívó szavára hátat fordított Londonnak, hogy a direktívák szerint belássa, csakis idehaza boldogulhat. Pláne, ha megkapja azt a hazacsalogató pár milliócskát, amit a menni készülők persze nem. Sie Gábor vagy a rendszer balekja, vagy ügyes számító. Mert a jóisten sem menti meg, hogy Napi Gazdaság címlap, Echo tévés beszélgetőpartner legyen belőle. Hivatkozási alap, végül pedig állami státusférfiú. A magyar szárnyalás Farkas Bertalanja, akinek cserkészcsapatok veszik fel nevét.

Gimnazista koromban barátommal azon viccelődtünk, hogyan lehetne meghekkelni – akkor még nem így mondtuk volna – a magyar-román viszonyt. Hát kérjünk politikai menedékjogot Ceausescutól! Nekünk biztos édes élet lett volna. És sok homok a szocialista internacionalizmus fogaskerekei közé. Sie Gábort akkor még nem ösmertük.

De így kerek a magyar történet: friss újsághír, hogy haderőnk két Gripen elvesztése nyomán pótolta harci képességeit. Az 59 éves munkanélküli kőművest, Bíró Mihályt ugyanis fölvették katonának a kecskeméti légierőhöz.

Senki sem érezheti magát jogosultnak, hogy mások véleményéről megsemmisítő kritikát mondjon, hiszen bármelyikünk tévedhet. Hogy mégsem tartózkodunk a kritikus véleménynyilvánítástól és nem adjuk át magunkat a kényelmes relativizmusnak, az végső soron az igazság jobb, teljesebb megismerésére való törekvésünk jele. Mert tudjuk, hogy minden tisztességes szellemi erőfeszítés közelebb visz a valóság sohasem hiánytalan megismeréséhez. S csak akkor mentesülünk a tévedés vádja alól, ha ezenközben képesek vagyunk tévedéssel gyanúsítani önmagunkat.