építőipar;lakásépítés;lánctartozás;NGM;ÉVOSZ;

- Nem építtet a lakosság

Közel 3,5 ezer milliárd forint jut építésre hazánkban 2020-ig - erről Lenner Áron Márk, a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős helyettes államtitkára egy tegnapi szakmai konferencián beszélt. Kifejtette: az építőipar teljesítménye 22 hónapja növekszik, ez az állami és uniós forrásból megvalósuló infrastrukturális beruházásokkal magyarázható. Ugyanakkor távlati célnak nevezte az évi 40 ezer lakás megépítését, amelyet a szakértők a 4 milliós lakásállomány pótlásához szükségesnek tartanak.

A helyettes államtitkár kitért arra is, hogy az építőipari lánctartozások visszaszorításához hozzájárult a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv, amely tavaly 121 panaszt fogadott be, ezek szerződéses értéke 46,5 milliárd forint volt, a vitatott érték pedig 3,5 milliárd forintot tett ki. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) adatai szerint a panaszok 60 százaléka zárult egyezséggel ebben a bírósági pert megelőző eljárásban. Koji László, az ÉVOSZ elnöke a rendezvényen kifejtette, az építőipar még a korábbi uniós költségvetési ciklus forrásaiból dolgozik, de ez csak az első fél év végéig “tart ki”, a második fél évben visszaesés várható az építőipar teljesítményében. Ezt azzal magyarázta, hogy a szerződésállomány 32 százalékkal kisebb, mint egy éve volt. Az ÉVOSZ elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy mennyire hiányzik az építőipari piacon a lakosság, mint megrendelő. Összehasonlításképpen elmondta: a múlt évben az uniós országok átlagában az építőipari munkák 35 százalékát rendelte meg a lakosság, Németországban ez az arány 51 százalék, míg Magyarországon mindössze 7 százalék volt.

Látványos helyszíneken folytatódik az Orbán-Simicska háború, az egymásból kiszeretett felek most a közbeszerzésekben mérik össze erejüket.