„Senki nem mondhatja meg, miről és mit beszéljünk” - mondja Orbán Viktor. Mit hirdetett Napóleon? „Egy parancsnoknak szenvtelennek kell lenni: dicsérjék vagy átkozzák, ő megy a maga útján. Az a dolgunk, hogy irányítsuk a közvéleményt, nem pedig az, hogy vitatkozzunk vele”. Ez az a kísérteties párhuzam, ami a magyar miniszterelnök és francia császár kommunikációjában hasonlatos.
Orbán megszólalásaiban rendre kettős beszédet alkalmaz: mi kell a népének, mit szeretne hallani, és mi az, ami nemzetközileg is felkavarhatja körülöttünk a politika állóvizét? Örökös válságkommunikációt folytat, anélkül, hogy valóban krízishelyzet volna. Ha elfogadja a "közönsége" a „Magyarország jobban teljesít”, és az effajta szövegeket, miért is riogatná a kormányfő a valóság víziójával a választóit? Megannyi gonddal kellene szembenézni, s ebben a helyzetben csak a nyílt és őszinte kommunikáció lehetne a problémamegoldás valódi stratégiája, de ez nem fér össze a kettős beszéd gyakorlatával. Az, hogy mást mond a hazai országjáró körutakon és ennek ellenkezőjét Brüsszelben? Itthon ígérget, ott a magyarok "kirekesztettségét" kéri számon? Végső soron mindkettővel az ország „megbízhatóságát” kezdi ki. Alapvető médiakommunikációs elvárás a politikai- a közéleti és üzleti életben a következetesség, de éppen ezeknek van híján a kormányzat, mert Orbán Viktor össze-vissza beszél, démonokkal harcol.
Az egykor valóban fiatal és valóban demokrata nemzedék feledni látszik, amire a rendszerváltáskor felesküdött, sőt, aminek motorja volt az „új világ” megteremtésekor. Ma nekik is csak két Isten létezik: a hatalom és a pénz! Miközben demokratizmusról, transzparenciáról, jogállamiságról beszélnek, addig belső berkeikben súlyos áldozatokat követelő torzsalkodást folytatnak, s eközben megfeledkeznek minden másról. Az ország dolgai iránti felelősségről is.
Marketingkommunikációs szempontból ma a kormányzati, a parlamenti munka hatékonysága erősen megkérdőjelezhető. A Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) kiüresedett, tartalmatlan, a független közvélemény kutatók objektív statisztikái rendre cáfolják a kormányzati kommunikáció állításait, a népességrobbanást, a megszűnő munkanélküliséget, a deflációt, a csökkenő szegénységet. A kormányzati PR irányítói mintha nem tanulták volna meg az aranyszabályt: a bizalmat elveszteni könnyebb, mit azt visszaszerezni. Az országimázst nem csak külföldön, itthon is fontos volna ápolni!
Napóleon is sok csatát megnyert, de a háborút elvesztette. Mi most még „csak” hadakozunk. Európával, az Egyesült Államokkal, miközben sanda pillantásokat vetünk Oroszországra és Kelet felé. Haladás vagy a múltba fordulás a cél? Szembeszállni mindenkivel, vagy az ördöggel is cimborálni a túlélésért?
Megannyi példája az orbáni politika kettős beszédének.
