Súlyos veszteségeket könyvelhetett el Recep Tayyip Erdogan pártja a török parlamenti választáson. S miután a kétharmadra törekvő pártnak az abszolút többséget sem sikerült megszereznie, első ízben 2002 óta, megkezdődött a kiútkeresés. A párt koalíciós partnerre van utalva, de kérdés, melyik párt hajlandó szövetkezni vele.
Az AKP, bár 41 százalékot szerzett, súlyos vereséggel ér fel számára az eredmény, hiszen ezek után szóba sem jöhet az alkotmány módosítása úgy, hogy az eddigi parlamentáris demokráciát elnöki köztársasággá alakítsák át, s teljhatalmat kapjon Erdogan. A kormánypárt 2011-hez képest körülbelül négymillió szavazóját veszítette el, ami 9 százalékos szavazati aránycsökkenésnek felel meg.
Az államfő azt közölte, tiszteletben tartja az eredményt. Egyben felelős lépésekre szólította fel a pártokat. Utalt arra, hogy egyetlen tömörülés sem szerzett az egyedüli kormányzáshoz elegendő többséget. Mint mondta, az emberek akarata „mindenek felett áll”. Egyben stabilitásra szólított fel.
Előzőleg Ahmet Davutoglu miniszterelnök vasárnap késő este elhangzott beszédében a kormánypárt egyértelmű sikeréről beszélt, ami meg is felel a valóságnak, hiszen mintegy 15 százalékos volt a különbség az AKP és a második helyezett CHP között, az Erdogan által fémjelzett tömörülés székházában mégis mindenki nagyon levertnek tűnt.
Erdogan megnyilatkozása meglepően békülékeny, s arra utal, hogy koalíciós kormányzásra törekszik. Numan Kurtulis miniszterelnök-helyettes is úgy vélte, nincs nagy esély az előrehozott választások kiírására. Szerinte koalíciós kormány alakul. Egy másik kormányfőhelyettes, Bülent Arinc a nacionalista MHP-t és a kurd HDP-t kérte fel arra, csatlakozzanak az AKP koalíciójához, „ha tudnak”.
Ugyanakkor nem mindenki örülne egy koalíciós kormánynak, még az AKP részéről sem. Az AKP elnökhelyettese, a parlament alkotmányügyi bizottságának elnöke, Burhan Kuzu szintén elkerülhetetlennek nevezte az idő előtti voksolás kiírását. „Egyetlen kormány sem tud kikecmeregni ebből a helyzetből. Még egy koalíciós kormány sem” – érvelt. Úgy tűnik azonban, az eredményből nem azt a következtetést szűrte le, hogy Erdogan rossz irányba vitte az országot. Teljesen mást.
Szerinte az, hogy az AKP nem szerzett abszolút többséget, a parlamentáris rendszer „gyengeségét” mutatja. Vagyis még most is az elnöki köztársaság mellett kampányolt, ami azért is furcsa, mert a török kormány több illetékese is egyfajta népszavazásnak nevezte a mostani választást az elnöki rendszer bevezetéséről. Az úgynevezett referendum azonban egyértelműen elbukott…
A hétfői török kormánypárti sajtó, köztük a legradikálisabbnak tekinthető Yeni Safak, szintén az előrehozott választásért szállt síkra. A választási térkép egyébként ismételten megmutatta, hogy regionálisan mennyire megosztott Törökország. A keleti széleken, az európai részeken egyértelműen a CHP tarolt, ettől keletre, egy-két kivételtől eltekintve, az AKP volt az úr, Kelet-Törökországban viszont a kurd HDP szerepelt kiválóan. Az MHP hagyományos fellegvárában, Osmaniyében volt kiemelkedően népszerű.
Milyen koalíciós lehetőségek jönnek szóba? Az AKP illetékese tehát a kormánypárt, az MHP és a kurd HDP szövetségét remélte. Ebből azonban várhatóan nem lesz semmi. A kurd HDP vezetője, Selahattin Demirtas, aki óriási sikert aratott azzal, hogy a tömörülést első ízben bevezette az ankarai parlamentbe, már vasárnap egyértelmű nemet mondott egy esetleges koalícióra az AKP-val.
Bár egyre barátibb Vlagyimir Putyin és Recep Tayyip Erdogan viszonya az erősödő gazdasági kapcsolatok miatt (nemsokára megkezdik a Török Áramlat gázvezeték építését, illetve az orosz Roszatom építi majd Törökország első atomerőművét), s Putyin elsők között gratulált az AKP-nek azért, hogy „csak 18 mandátummal maradt el az abszolút többségtől”, Oroszországban és Kínában a CHP-ra szavaztak a legtöbben.
Az AKP azokban a nyugati uniós tagországokban tarolt, amelyekben különösen magas a török lakosság számaránya, így Németországban, Ausztriában Franciaországban, vagy éppen Ausztráliában. Az Egyesült Államokban, Finnországban, illetve Ukrajnában viszont a kurdok pártja végzett az élen.
Ez már csak amiatt sem meglepő, mert a kampányban elképesztő támadásoknak volt kitéve a kurdok pártja, illetve Demirtas. Erdogan például azt terjesztette róla, hogy „disznóhúst eszik”. Az érintett egy tv stábját erre otthonába invitálta, s bizonyítani próbálta, nemcsak ez nem igaz, az sem, hogy vérszomjas fenevad lenne, akinek a lakásában a képek helyett különböző fegyverek lógnak a falon.
A voksolás egyértelmű sztárja a kurdok pártjának társelnöke, Selahattin Demirtas, akit „kurd Obamának” is neveznek. A 42 éves pártvezető egy hétgyermekes család második gyermeke. 15 éves korától kezdte kurdnak érezni magát. Ekkor ugyanis részt vett egy ismert politikus temetésén, akit a belbiztonsági erők öltek meg Diyarbakirban, a kurdok legfontosabb városában. „Amikor ez történt, akkor jöttem rá, mit is jelent a kurd nemzetiséghez tartozni” – mondta tavaly egy interjúban.
A török sajtóban többen úgy vélik, ha lesz koalíció, akkor az az AKP és az MHP között jöhet létre. A nacionalisták azonban eddig nemigen lelkesedtek a kormánypárttal való együttműködés ötletéért. Devlet Bahceli pártelnök vasárnap még azt közölte, az eredmények az AKP vereségét, visszaszorulását mutatják. Hétfőn ezt azzal egészítette ki, hogy „senkinek sem áll jogában az, hogy Törökországot az AKP kisebbségi kormányzására ítélje.
Ha előrehozott választást kell rendezni, ám legyen”. Azért sem valószínű, hogy az MHP kapva kapna az alkalmon, mert Erdogan tömörülése 2003 óta annyira beivódott a hatalomba, hogy nagyon nehezen adná át bizonyos pozícióit egy koalíciós partnernek. Az MHP egyébként a nemzeti kultúra erősítéséért száll síkra, gyakran a szélsőjobboldali jelzővel illetik. Az 1948-as születésű Bahcelinek van kormányzati tapasztalata, 1999-2002 között, tehát az AKP hatalomátvételéig miniszterelnök-helyettesként szolgált Bülent Ecevit kabinetjében.
Elvileg szóba kerülhet egy AKP-CHP koalíció is. Ez azonban nagyon furcsa elegy lenne, a két párt együttműködése aligha lenne tartós. Folyamatosan támadták egymást az eltelt bő egy évtized alatt, az AKP rendre a „köztársaságiak” lejáratásán ügyködött. Más ideológiájú tömörülésekről van szó, miközben a CHP szekuláris, szociáldemokrata színezetű párt, az AKP a konzervatív, vallásos réteg tömörülése. A párt tegnap azt közölte, hajlandó lenne a koalícióra, ha az MHP és a HDP tartja magát azon választás előtt tett ígéretéhez, hogy nem lépnek szövetségre az AKP-val.
Vagyis a szociáldemokrata színezetű párt az MHP-vel és a HDP-vel szövetkezne. Egy ilyen hárompárti koalíciónak többsége lenne ugyan az ankarai parlamentben, de a törököknek már a kilencvenes években elegük lett az instabil kormányokból. Bár a három pártot elvileg közel hozza egymáshoz Erdogan politikájának elutasítása, programjaik között igen nagyok a különbségek.
Amennyiben 45 napig sem sikerülne kormánytöbbséget felmutatni, előrehozott választást kellene kiírni. Nyilvánvaló, hogy a török belpolitikát továbbra is Erdogan határozza majd meg. Hiába kellene az elnöknek semlegesnek lennie, továbbra is kézi irányítással vezeti majd pártját. Ugyanakkor ha nem vesztette még el minden realitásérzékét, rá kell jönnie arra, hogy sokan átlátnak a szitán.
Az antidemokratikus intézkedésekkel, a média és az igazságszolgáltatás megzabolásával sokak bizalmát elvesztette, s bár még mindig létezik egy biztos vidéki bázis, amelyre támaszkodhat, a városokat fokozatosan veszti el. Az AKP támogatóinak száma pedig évről évre csökken, mind többen fordulnak el tőle. A piacok egyre riadtabban szemlélik a történéseket, tegnap nyolc százalékkal esett az isztambuli tőzsde mutatója, s a nemzeti valuta, a líra értéke is esett a dollárhoz képest.
