DK;trafiktörvény;trafikmutyi;

- "Nyílik a nemzeti bicska" - A trafikmutyi ellen demonstráltak

A Demokratikus Koalíció (DK) Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztertől kérdezi, mennyit költenek az adófizetők pénzéből az állami dohányelosztó elindítására.

Erről Varju László országgyűlési képviselő, az ellenzéki párt alelnöke beszélt szerdán sajtótájékoztatón a fővárosi Pannónia utca 40. előtt, ahol a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. megbízásából irodaház-átalakítási és -bővítési munkák folynak.

A politikus szerint a Fidesz dohányellátója épül ott, vagyis elkezdődött "a trafikmutyi második szakasza". Elmondta, hogy levélben azt is kérdezi Lázár Jánostól, mikor és milyen módon kezd üzemelni a dohányellátó, illetve van-e köze ahhoz Sánta Jánosnak, a Continental Dohányipari Zrt. vezérigazgatójának.

A DK-aktivisták és egy kerekes székes volt trafikos körében tartott sajtótájékoztatón Varju László azt mondta, a kormány ígérete ellenére pont egy kerekes székes férfitől vették el a trafikot. Jelezte, hogy akciót indítanak, hiszen a rendelkezésükre álló dokumentumokból kikövetkeztethető, mely városokban nyertek politikusokhoz közeli emberek 4-10 trafikot. Ezeket a helyeket felkeresik aktivistáikkal, és azt kérik: "egyet legalább adjatok vissza" - tette hozzá.

Varju László a sajtótájékoztató végén narancssárga festékkel "Nyílik a nemzeti bicska" feliratot fújt fel az épület előtt az úttestre.

A kormány becsapja az oktatásban dolgozókat, és az ígéretek ellenére sem jut több pénz jövőre a oktatásra - mondta Ikotity István, az LMP szakpolitikusa szerdai sajtótájékoztatóján.