Egyre több klubot szerveznek országszerte idős embereknek. Ebben még nem volna semmi új, hiszen már az „átkosban” is működtettek idősek napközi otthonát, ahol a bácsik kártyázhattak, sakkozhattak, a nénikék horgoltak, pletyóztak tízórai, ebéd és uzsonna között. Aztán ki-ki ment haza nagymamának, nagypapának.
A 21. századi nagyikat nem ilyen fából faragták. A napokban olvastam, hogy olyan „senior klubok” (de jól hangzik!) a legkeresettebbek, ahol számítógép-kezelést, informatikát, nyelveket lehet tanulni. Az egyik ilyen klub vezetője nem is értette, mi van ezen csodálkozni való, amikor egyre több családból a fiatalok külföldre költöznek, az unokák egy része magyarul sem nagyon tud. Az egyetlen kapcsolat a családdal a skype, a facetime és persze némi nyelvtudás.
Egy másik „idős kori” időtöltés az úgynevezett szociális szolgáltatás. Kisebb településeken, de még a nagyvárosokban is gondot okoz a magányos öregek – nem az idősekről van szó! – ellátása. A „fiatalabb öregek” bevásárolnak, kitakarítanak, segítenek eljutni az orvosi rendelőbe az idősebbeknek. Valami újszerű „polgári önszerveződés” ez, ami pótolni hivatott azt a gondoskodást, amire a szociális ellátó hálózat nem képes.
Egy egészen friss hír: a felsőoktatási intézményekben igen széles az első éves jelentkezők „korfája”. A legfiatalabb diákjelölt 15 éves, a legidősebb 79. Művészeti területen be lehet kerülni korábban is, idősebb korban pedig bármit lehet tanulni. Persze csak olyasmit, amit az ember agysejtjei még fel tudnak dolgozni. Azt mondják, ez csak edzés dolga. A holtig tartó tanulás a papoknál is bevált.
