Van egy mondás, az eredete bizonytalan, de mindegy is, a lényeg az általános igazság. Ha ketten - vagy többen - mondják, hogy részeg vagy, feküdj le.
Pénteken Rigában az Európai Bizottság elnöke - persze viccesen - így üdvözölte a magyar miniszterelnököt: Helló, diktátor! Közben a The New York Times véleményrovatában a modern, "bársonyöklű" diktátorokról jelent meg - egyáltalán nem vicces - cikk. Az egyik megnevezett szereplő: Orbán Viktor.
Mindez persze csak véletlen. Jean-Claude Juncker és a magyar kormányfő mindig kedélyes egymással. Orbán például "Grand Duke"-nak szokta szólítani az elnököt, hiszen Juncker a luxemburgi nagyhercegség miniszterelnöke volt, amíg bele nem bukott egy botrányba. Az amerikai lapban pedig - mint sokfelé - szabad a vélemény, s hogy milyen következtetésre jut két professzor, az tekinthető az ő édes magánügyüknek.
Mégsem lehet egy kézlegyintéssel elintézni ezt a diktátor-dolgot. A határokon belül is sokaknak jut gyakran eszébe, hogy nincs itt minden rendben a kedves vezető és csapata uralkodásával, a határokon túl pedig - a valódi demokráciákban - mindig is szabadszájúbbak voltak a politikusok, meg az értékelők. Az pedig már mélyebb elemzést igényel, hogy diktatúráról van szó, vagy "csak" autokratikus vezetésről. A lényeg az, hogy nem elég nem diktátornak lenni, nem is szabad annak látszani.
Márpedig Orbán Viktor egyre többször és egyre inkább juttatja eszünkbe azt a vezetőt, akinek rendszere ellen maga küzdött a leginkább és amely rendszer lebontásáért sokat tett. A miniszterelnök Kádár János puha diktatúrájában nőtt fel és évtizedekkel annak bukása után megszólalásaival, hatalomgyakorlásával - nyilván akaratlanul, ám mégis - arra emlékeztet.
Persze változtak az idők és sok mindent másképp kell csinálnia, mint elődjének. Lényeges különbség az is, hogy hatalmát a népnek, a demokratikus választásoknak köszönheti. De mégis jellemzőek rá azok a jegyek, amelyeket például a The New York Times cikkírói a "bársonyöklű diktátoroknak" tulajdonítanak. Például: médiatulajdonosokat fizetnek le hirdetésekkel, baráti befektetők kezébe juttatják a kritikus lapokat, meghagynak mutatóba egy kis ellenzéket, s nyugat-ellenes érzelmekre játszanak. Nem erőszakosak, de a törvény és szabadság elvét a cinizmussal és korrupcióval váltják fel. Tessék, ráismert valaki arra, amit ma Magyarországon is láthat?
A Junckertől Rigában kapott barátságos pofon után Orbán először tegnap Székesfehérváron lépett fel. És közölte, nem akar államfő lenni, az "ő világa" a miniszterelnökség, ott is marad, amíg a választók el nem távolítják posztjától. Így üzen egy "talpig demokrata" a pártjának, az ellenzéknek, meg mindenkinek.
Ez a Juncker tud valamit.
