Döbbenetes hírek érkeztek az elmúlt hetekben, hónapokban Macedóniából. Az ország jobboldali miniszterelnöke, Nikola Gruevszki tömegesen figyeltette meg, hallgatta le politikai ellenfeleit, valamint papokat és kisebbségi politikusokat, amint ez az ellenzék által feltárt hanganyagokból kiderül. Ahogy ez lenni szokott, a kabinet mindent tagad, s valamilyen rejtélyes külföldi hatalmat lát a kormánnyal szembeni „áskálódások” mögött.
Bár Macedónia azon csekély számú volt jugoszláv tagköztársaságok közé tartozik, amely vér nélkül szakadt el az anyaországtól, mára Szkopjéban vált a legbizonytalanabbá a belpolitikai helyzet a balkáni államok közül. Riasztó mértékben megosztott lett a társadalom. Brüsszelben is egyre nagyobb aggodalommal figyelik, hogy az Európai Unióba igyekvő államban folyamatosan nő a polgárháború veszélye. Bár az EU illetékesei tettek igen óvatos lépéseket azért, hogy csillapítsák a feszültséget, úgy tűnik, egyetlen szikra is elég ahhoz, hogy lángba boruljon az ország. S mivel Macedóniában a lakosság legalább egynegyede az albán nemzetiséghez tartozik, egy itteni konfliktus a térség több más államára is kihatna.
Szkopjéban vasárnap az ellenzék több tízezer tagja tüntetett az egyre önkényesebb intézkedéseket hozó kabinet lemondásáért, hétfőn azonban Nikola Guruevszki miniszterelnök vitte az utcára híveit azt hangoztatván, hogy irányítása alatt sikerek sorát érte el az ország, szinte az egész világ a macedóniai sikerek csodájára jár.
Ez a stratégia, a tömegek utcára vitele, valamint a sikerektől harsogó retorika, itthon sem ismeretlen. Amint az sem, hogy Gruevszki, aki megrögzött antikommunistának állítja be magát, egyre inkább Oroszországhoz dörgölőzik. Csakhogy nagy a különbség Magyarország és Macedónia között. Budapest már 11 éve az EU tagja, s Brüsszel rendre ódzkodott attól, hogy kemény intézkedéseket hozzon az EU alapértékeit többször is megsértő magyar kormánnyal szemben. Szkopje ezzel szemben 2005 óta még csak uniós tagjelölt, így az EU-nak megvan, vagy legalábbis meg lenne a lehetősége arra, hogy addig odázza el az ország integrációját, ameddig csak akarja.
Igaz, eddig az EU mintha előkelő idegenként tekintene a mind aggasztóbb macedóniai fejleményekre, Gruevszkit nem hívta tetemre, nem magyarázta el neki, hogy ha további önkényes, antidemokratikus intézkedéseket fogadtat el a parlamenttel, ha nem ad értékelhető választ a lehallgatásokkal, s választási csalásokkal kapcsolatos vádakra, akkor ne is álmodozzon arról, hogy hazája valaha is átlépje az EU küszöbét.
Macedónia esetében ugyanakkor nem csak a kormány és az ellenzék küzdelméről van szó, Brüsszel pedig jelentéktelen mellékszereplő. Szkopje még mintha nem döntötte volna el, hogy az Európai Unió részévé váljon-e, vagy az orosz érdekszféra egyik képviselője legyen. Meglepő is volt az a határozottság, ahogyan a Kreml tisztségviselői a jelenlegi macedón vezetés mellé álltak. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter múlt heti belgrádi látogatása során úgy vélte, hogy az ellenzéki macedóniai tüntetések mögött valójában a Nyugatot kell keresni. Abból jutott erre a merésznek tűnő következtetésre, hogy Szkopje nem támogatta az Oroszország elleni szankciókat, a Török Áramlat kiépítését viszont igen.
A macedóniai vezetésnek tetszenek is ezek az orosz elméletek. A hivatalos macedóniai hírügynökség, a MINA a napokban azt közölte, hogy a szociáldemokrata ellenzéket a CIA és Soros György finanszírozza. Ezzel fény derült arra, melyik az az idegen hatalom, amely Gruevszki szerint destabilizálni akarja az országot…
Az egész kérdésben érvényesült az ortodox szolidaritás. A szerb, sőt a görög sajtó egy része is egyértelműen az orosz álláspontot támogatta, a túlságosan hitelesnek nem nevezhető belgrádi bulvárlap, a Kurir által megszólaltatott szakértők szerint minden a Török Áramlatról szól, mert Macedónia, amelyen szintén keresztülmenne a gázvezeték, a legegyszerűbb terep lenne ahhoz, hogy megakadályozzák az orosz gazdaság szempontjából jelentős vállalkozást. A Szptnyik nevű orosz orgánum olyan véleményt tett közzé, amely szerint az észak-macedóniai Kumanovo elleni májusi támadást szintén a Nyugat vezényelte le, mivel az albán szeparatizmust akarja felhasználni „szabotázsakciója” véghez vételéhez. Az összeesküvés elméletek hirdetői azonban egyvalamit felejtenek el: bizonyított tény, hogy a szkopjei vezetés törvénysértéseket követett el, ezért éppen Gruevszkiék számára jött kapóra a Kumanovo elleni támadás, hiszen a legfeszültebb belpolitikai helyzetben terelhették el a figyelmet a kormányzat túlkapásairól.
Az EU Macedóniával kapcsolatos visszafogottságát az magyarázhatja, hogy a történelem már számos alkalommal megmutatta: nagyon veszélyes következményekkel jár, ha a bármelyik világhatalom beavatkozik a balkáni ügyekbe. Bár jelenleg a térségben szerencsére nem ropognak a fegyverek, sajnos, a Balkán geopolitikai szempontból ma sem tekinthető stabilnak. Oroszország gazdasági nyomásgyakorlással térítheti le a térség egyes államait az EU felé vezető útról. Bár itthon is tudnánk mesélni arról: az uniós tagság sem garancia arra, hogy egy ország végérvényesen elkötelezze magát az EU, a demokrácia alapértékei iránt.
