Japán;Putyin;

- Egy Putyin-vizit segítene?

Orosz források szerint a japán diplomácia egy esetleges Putyin-látogatástól reméli, hogy végre közelebb jusson a megoldáshoz az úgynevezett „északi szigetek” területi vitája – derült ki a moszkvai Duma elnökének tokiói vizitje során. 

Szergej Nariskinnak vendéglátói elmondták: szeretnék végre aláírni a békeszerződést, a két ország között ugyanis hivatalosan máig nem született békemegállapodás a második világháború óta. Ehhez azonban nyilván a területi ellentétek lezárására lenne szükség. „Szeretnénk ezért, ha Putyin elnök Japánba látogatna. Abe Sinzo miniszterelnök igen komolyan fontolgatja a meghívását” – nyilatkozta szerdán a japán kormánypárt alelnöke, Komura Maszahiko, aki korábban külügyminiszteri tárcát is viselt a kabinetben. Washingtoni látogatásán Abe állítólag jelezte Barack Obama amerikai elnöknek e tervet.

A sok évtizedes területi vita négy, Japántól közvetlenül északra fekvő, kicsi sziget ügyében zajlik, amelyek a világégés után kerültek a Szovjetunióhoz. A legmagasabb szintre emelt tárgyalások szándékát orosz részről kedvezően fogadták, ám Moszkva szerint a vitatott területek a Dél-Kurili-szigetcsoport részét képezik, s hallani sem akar Habomai, Kunasir, Sikotan és Iturup státuszának megváltoztatásáról. Korábbi békekötési próbálkozások rendre ezen az ügyön feneklettek meg. A Mainichi című japán lap ugyanakkor arról ír, hogy Tokiót aggasztja, Oroszország 70. évfordulós ünnepségeket akar tartani a Kurili-szigeteken. Japán moszkvai nagykövete ma sajtóértekezleten közölte, tájékozódik az ügyben, hogy Tokió megfelelően reagálhasson.

Elhúzódó harcok után tegnap estére az IS csapatai bevették az egész várost. A szíriai Palmira elfoglalása nemcsak katonai szempontból fájdalmas hír a szélsőséges muzulmán erő ellen küzdő erőknek, hanem kulturális okokból is: félő ugyanis, hogy az IS újabb műemlékek lerombolásába kezd az uralma alá került településen.