NAV;csirkehús;ekáer;

- Strómant is fogott a NAV

Az EKÁER csoport pénzügyőrei egy éjszakai ellenőrzés során húst szállító tehergépkocsit állítottak meg az M1-es autópályán. A kamion több mint 21 mázsa csirkehúst szállított. 

A lerakodási helyként megjelölt győri hűtőházban az adóellenőrök megvizsgálták a hússzállítmányok beszerzési dokumentumait, amelyekből kiderült, hogy a feladó cég egy harmadik szereplőtől szerezte be az árut. Utóbbi két társaság az év eleji megalakulása óta semmilyen bevallást nem nyújtott be, adózási kötelezettségeinek nem tett eleget.

Az észlelt gyanús körülmények miatt a NAV megkezdte mindhárom cég utólagos adóellenőrzését. Emellett a pénzügyi nyomozók az ország több pontján, tizenhárom helyszínen, a cégek telephelyein, és az ügyvezetők lakóhelyein tartottak házkutatásokat..

A „harmadik” cég (amelynek nevében a húst Szlovákiából behozták) ügyvezetőjének címén már a szerény lakóhelyi körülményeiből is sejteni lehetett, hogy strómanról van szó, aki a cég ügyeit nem ismeri, és pénzért vállalta a cég „működtetését”. Az általa elmondottak szerint megbízói havi százezer forintot ígértek neki. Feladata bankszámla nyitása és egy kétmillió forintról szóló áfás számla kiállítása volt.

Az ügyvezetői nyilatkozatok, lefoglalt iratanyagok egyértelműen egy áfacsalással érintett, hústermékeket forgalmazó cégláncolatra utalnak, a megkezdett adóellenőrzéseknek köszönhetően további magyar és szlovák cégek kerültek a NAV látókörébe. A nyomozás költségvetési csalás gyanúja miatt folyik.

Árokba borult egy munkagépeket szállító kamion Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Benk és Mezőladány között. A sofőr életét vesztette - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).