„Aki a Balatonhoz megy, nem vásárolni megy, hanem pihenni, így nem látom a sérelmüket” – szólt a szózat a magas lóról. „A vasárnap dolgozók érdeke is az, hogy ne kelljen dolgozniuk” – tette hozzá a fácánmészáros, némiképpen nehezen érthetőn. Mert sokan lesznek közülük, akiknek mostantól egyáltalán nem kell majd dolgozniuk, hála külön Semjén Zsoltnak.
Akadnak viszont olyanok, akik a Balatonhoz – a Velencei (nota bene: Sukoró) vagy éppen a Tisza tóhoz, emellett Hajdúszoboszlóra, és más, az állam által oly szívesen herdált adóbevétel fontos megtermelőihez – nem csupán pihenni érkeznek. Hanem nyaraláskor is enni, szegény mód olcsón „dőzsölni”, ha erre módjuk lenne.
Ezek nem titkos londoni luxusszállók, fizessünk bár Erzsébet utalvánnyal bőkezűn, sem nem párizsi - ezúttal nem a parizer a megfejtés! – költőhelyek hadügyi gerléknek.
A magyar nyaraló nem étteremről étteremre jár, szállodai shopokban vesz csokit a gyereknek, hanem spórol, mert annyit is ér. Nem tehet róla, hogy nem fürdeti Calvadosban sunyi mosolyú miniszter.
De – pusztán példaként - idemásolok egy hírt. „A Készenléti Rendőrség a nyári szezonban nagy tavainkhoz 150 rendőrt vezényel.” Ők vajon pihennek-e vagy szeretnének enni is valamit hétvégente? Nekik látható a sérelmük odaföntről?
Ám fölösleges is a példálózás, hiszen érteni nem akarásnak mindig Lázár a vége.
