MSZP;költségvetés;

- "Fidesz közeli" barátoknak kedvez a költségvetés

Az MSZP véleménye szerint a gazdasági növekedés adta lehetőségekből elsősorban az alacsony keresetű családokat valamint a kis- és közepes vállalkozásokat kellene támogatni - reagált a költségvetési bizottság szocialista elnöke arra, hogy szerdán benyújtották a jövő évi költségvetési javaslatot.

Burány Sándor arra hívta fel a figyelmet, hogy a költségvetés benyújtásával egy időben napvilágot láttak a hivatalos GDP adatok is. Hozzátette: az MSZP örül annak, hogy az ipar és a multinacionális cégek jóvoltából a magyar gazdaság szép számokat produkált, ugyanakkor változatlanul aggódnak a kis- és közepes vállalkozások valamint az alacsony keresetű munkavállalók miatt.

Hangsúlyozta, hogy áprilisban több mint 4600 cég szűnt meg Magyarországon, miközben tavaly és tavalyelőtt minden hónapban több cég szűnt meg, mint amennyit alapítottak. Döntően a kis- és közepes vállalkozók dobják be a törülközőt, a tulajdonosaik nem találják meg a számításukat, elsősorban azért mert nem nő megfelelő módon a fogyasztás, miközben a "bérköltségek szempontjából a kormány egy spirálba kergette őket" - fogalmazott.

Rossz helyzetben vannak a munkavállalók is, mert amíg a szocialista kormányok alatt a "minimálbér nem viselt egyáltalán személyi jövedelemadót", addig az Orbán-kormány alatt 16 százalékot kell adózni utánuk - folytatta Burány Sándor. A politikus véleménye szerint az sem véletlen, hogy megnőtt a kivándorlók száma. A költségvetés továbbra is azt a gazdaságpolitikát tükrözi, amely ezt a helyzetet eredményezte - közölte. A gazdasági növekedésből elsősorban nem a kisvállalkozóknak és az alacsony keresetűeknek, hanem a magas jövedelműeknek, a multinacionális cégeknek és a "Fidesz közeli" barátoknak ad vissza a kormány.

Az MSZP módosító javaslatot nyújt be a költségvetéshez, hogy elsősorban az alacsony keresetű embereken illetve a kis és közepes vállalkozásokon segítsenek - közölte. A párt továbbra is szorgalmazza, hogy az alapvető élelmiszerek áfáját csökkentsék öt százalékra. Emellett valószínűleg benyújtanak egy olyan indítványt, amelyik egy egyszámjegyű szja-kulcsot vezetne be az alacsony keresetűek számára - mondta. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán a 2016-os költségvetés parlamenti benyújtásakor arról számolt be, hogy az adócsökkentés költségvetése lesz a jövő évi büdzsé, a hiány 761,6 milliárd forint lesz, míg az államadósság a GDP 73,3 százalékra csökkenhet jövő év végére.

Ujhelyi az európai vezetőkkel is kitölteti Orbán konzultációs kérdéseit.