devizahitel;Magyar Paralimpiai Bizottság;Gömöri Zsolt;vissza nem térítendő támogatás;

Gömöri Zsolt FOTÓ: SZALMÁS PÉTER

- Paralimpia-botrány: törlesztett az elnök

Visszafizette a devizahitelének végtörlesztésére felvett hárommillió forintos támogatást a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) részére a szervezet elnöke, Gömöri Zsolt, aki ezt tegnap sajtótájékoztatón jelentette be Budapesten. A sportvezető közölte: annak ellenére döntött így, hogy szerinte 2012-ben jogszerűen vette fel a vissza nem térítendő támogatást, hiszen ez a lehetőség akkor minden köztisztviselőt megilletett.

Hozzátette, nem tett mást, csak élt a lehetőséggel, és ennek megfelelően hozta meg a döntést a szervezet elnöksége is. Gömöri szerint az üggyel kapcsolatban durva politikai támadások érték a Magyar Paralimpiai Bizottságot, miközben a szervezet politikamentesen kívánja folytatni a tevékenységét.

Az elnök azt mondta, éppen annak érdekében döntött az összeg visszafizetése mellett, hogy a bizottság az érdemi munkára tudjon koncentrálni. Egyben reményét fejezte ki, hogy az MPB iránti érdeklődés akkor is ilyen erőteljes marad, amikor az eredményekről lehet beszámolni.

Kitért arra: az elnökségi döntés szabályosságát bizonyítja, hogy az MPB közgyűlése később egyhangúlag fogadta el az elnökség azon beszámolóját, amelyben fel volt tüntetve a számára kifizetett juttatás is. Ugyancsak elfogadta a testület a 2012. évre vonatkozó, a pénzügyi teljesítésekről szóló felügyelőbizottsági és független könyvvizsgálói jelentést is.

Arra az újságírói kérdésre, hogy az MPB elnökségének azon tagjai, akik hasonló juttatásban részesültek, szintén visszafizették-e a támogatást, Gömöri Zsolt nem adott egyértelmű választ. Csupán annyit mondott, hogy az elnökség tagjainak nem munkáltatója a Magyar Paralimpiai Bizottság.

MSZP: ez a minimum

A Magyar Szocialista Párt közleménye szerint csak a minimumot teljesítette Gömöri Zsolt azzal, hogy visszafizette azt a hárommillió forintot, amit devizahitelének végtörlesztésére vett fel a paralimpikonok támogatására nyújtott szponzori pénzekből. Az MSZP szerint a pénz visszafizetése azonban nem változtat azon a tényen, hogy Gömöri Zsolt megkárosította munkaadóit és átverte azokat, akik jóhiszeműen támogatni kívánták a magyar paralimpikonokat.

Ami történt, nem maradhat következmények nélkül, különös tekintettel arra, hogy Magyarország jelentkezni kíván a 2024-es nyári olimpiai és paralimpiai játékok rendezésére. A Paralimpiai Bizottság esetében csak a teljes tisztújítás vezethet a bizalom helyreállításához. Továbbá Kunhalmi Ágnes, a Kulturális bizottság alelnöke arra kérte a Magyar Olimpiai Bizottságot, hogy következő közgyűlésén vizsgálja ki a történteket.



Magyarul is kiírta a Sebes-Körös folyó nevét az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezete egy nem rég átadott nagyváradi híd egyik hídfőjénél – közölte kedden a párt sajtószolgálata.