Fiatal magyar ismerősökkel többször is meglátogattuk Waterloo közeli otthonában. Egy közel háromszáz éves, régi házban lakott, amelyben, ahogy mesélte, 1944-ben a belga ellenállás vezetői lefektették a felszabadulás utáni rendszer szociálpolitikájának alapjait. Bár húsz éves korában, 1949-ben hagyta el Magyarországot, megőrizte anyanyelvét, szépen beszélt magyarul, és szívesen olvasott magyar szerzőket. Szerette a magyar bort is, éves készletét a Balaton-felvidékről szállították neki Brüsszelbe szakadt magyarok.
Egy alkalommal megszerveztem a találkozását Andor László akkori EU-biztossal és több más, Brüsszelben dolgozó magyar közgazdásszal. Ekkor is bölcsen, szabatosan és közérthetően beszélt, mintha az elmúlt hat évtizedet nem is idegen nyelvi közegben töltötte volna. Azt sajnos nem érhette meg, hogy szülőhazája is tagja legyen az euróövezetnek. Ahhoz a nemzedékhez tartozott, amely a második világháború romjain az európai egységben látta a béke megőrzésének a garanciáját, és számára az euró mindig több volt egyszerű pénznemnél.
Az angol nyelvű Wikipedia így adja meg nemzetiségét és foglalkozását:„a European economist”. Igen, európai ember volt, európai magyar és európai belga. Sokan, sokáig emlékezni fogunk kedvességére és bölcsességére.
