Emlékhelye lehet Brüsszelben az euró magyar atyjának

Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője, a párt alelnöke hivatalosan is kezdeményezte, hogy méltó emlékhelyet kapjon a brüsszeli Európai Parlamentben az euró magyar "szülőatyja", Lámfalussy Sándor. Ezzel kapcsolatban tett javaslata érdemi támogatást kapott, többek között a néppárti frakció vezetőitől is. 

Népszava fotó

Matolcsy hidat verne az EU és Kína között

Matolcsy György szerint erős hidakat kell építeni az Európai Unió és Kína, az EU és a Távol-Kelet között.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Matolcsyt ma kiosztják Budapesten?

A Magyar Nemzeti Bank - mint 2014 óta minden évben - ma rendezi meg Budapesten az euró atyjának, a 2015-ben elhunyt magyar származású Lámfalussy Sándor közgazdásznak a nevét viselő nemzetközi konferenciát. A rendezvényen az MNB elnöke kritikára is számíthat a jegybank tevékenységét illetően.

A jegybankelnök biztos a dolgában FOTÓ: TÓTH GERGŐ

Elhunyt az euró atyja

Lámfalussy Sándor halálára

Lámfalussy Sándort az „euró atyjának” nevezték, magas tudományos és pénzügyi funkciókat töltött be, és a belga uralkodótól bárói címet is kapott. De én elsősorban mégis arra emlékszem, hogy mennyire kedves és közvetlen ember volt. 

Elhunyt Lámfalussy Sándor

Életének 87. évében elhunyt Lámfalussy Sándor (Alexandre Lamfalussy) magyar származású, Belgiumban élő, belga állampolgárságú közgazdász, bankár, az "euró atyja". Halálhírét családja hétfőn közölte a belga hírügynökséggel.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang