Hatvannyolc ország és nemzetközi szervezet képviselőit hívták meg a május 9-i moszkvai ünnepségre, de alig több mint 20 jelezte, hogy részt is vesz a katonai parádén. A második világháború befejezésének 70. évfordulójára rendezett megemlékezés a nemzetközi politika egyik kényes kérdésévé vált, ugyanis a rendszerváltás után ez az ünnepség fokozatosan több lett, mint a világháború befejezésére való emlékezés – a valamikor vasfüggönnyel elválasztott világ két felének közeledését, a hidegháború befejezését is szimbolizálta.
A 60. évfordulón, pedig akkor is Putyin állt Oroszország élén, és akkor sem volt a demokrata mintaképe, minden nyugati vezető, beleértve az amerikai elnököt is, ott volt, 2010-től pedig nyugati katonai egységek is felvonulnak a győzelem napi katonai parádén. Az idei rendezvény a Kreml és Vlagyimir Putyin számára többszörösen fontos lett volna. Mindenekelőtt azért, mert jó alkalom lehetett volna arra, hogy a minél több illusztris vendéggel bizonyítsák – nem működik az Oroszország elszigetelését célzó politika.
De Putyin érezhetően, évről-évre, kerek évfordulóról kerek évfordulóra azt is bizonyítani kívánja az oroszoknak, mintegy a nemzettudatot erősítve, hogy az elnöksége idején lassan valamiféle polgári „államvallássá” tett szovjet második világháborús szerepvállalással az egész világ tisztában van. Ezért is vált rendkívül kényes kérdéssé az idei győzelem napja, mert a nyugati vezetők többsége úgy akar távol maradni, hogy közben ne sértsék meg a nácizmus elleni küzdelemben legnagyobb áldozatot vállaló Vörös Hadsereg és szovjet áldozatok emlékét, ne tűnhessen úgy, hogy kétségbe vonják a Szovjetunió második világháborús szerepét.
A távolmaradás oka nyilván nem a putyini rendszer visszásságai, hanem Oroszország Ukrajna-politikája - a Krím bekebelezése és a kelet-ukrajnai konfliktusba való beavatkozás. Az Európai Unió tagállamai számára nem volt – mert nem is lehetett – egységes „utasítást” adni Brüsszelből, de az Európai Tanács egy ajánlásban arra kérte a tagállamokat, hogy államfői szinten ne képviseltessék magukat a rendezvényen.
Ezt néhány kivétellel mindenki meg is szívlelte, csupán Alekszisz Ciprász görög miniszterelnök, Milos Zeman cseh államfő és Robert Fico szlovák kormányfő megy el az ünnepségre, annak ellenére, hogy országaikban komoly vitát gerjesztett döntésük. De jelen lesz Nikosz Anasztasziadisz ciprusi elnök és a csatlakozási tárgyalásokat tavaly megkezdő Szerbia államfője, Tomiszlav Nikolics is. Az uniós és más nyugati ország többsége, így Magyarország is nagyköveti szinten képviselteti magát a moszkvai rendezvényen.
Angela Merkel német kancellár ezúttal is rendkívül elegáns és diplomatikus megoldást talált – május 9-én ugyan nem lesz ott a parádén, de 10-én Moszkvába utazik, megkoszorúzza a második világháborús műemléket, az Ismeretlen Katona sírját és Putyinnal is tárgyal. A német diplomácia többszörösen jelzi, hogy nem vonja kétségbe a második világháborús szovjet szerepvállalást, Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter május 7-én Volgográdba, az egykori Sztálingrádba látogatott, ahol az orosz ünnepségsorozat kezdődött.
A helyszínválasztás szimbolikus erejű, 1943 elején itt szenvedtek vereséget a nácik és szövetségeseik, és ez a csata, a második világháború talán legvéresebb epizódja jelentette a fordulatot, a Harmadik Birodalom előretörésének megállítását.
Nem kis meglepetést okozott a napokban történt bejelentés, miszerint Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár részt vesz a moszkvai győzelmi parádén, sőt, még találkozik is Putyin elnökkel. Az ENSZ főtitkár helyzete azonban más, mint az uniós tagállamok illetve az uniós csúcsszervek vezetőié – ő a világszervezet vezetője, amelynek oszlopos, Biztonsági Tanácsában vétójoggal rendelkező tagja Oroszország. Az ENSZ pedig az ukrán válság mellett számos más konfliktussal szembesül, főleg a közel-keleten, amelyek rendezéséhez nélkülözhetetlen szereplő Oroszország. A főtitkár a díszszemlén részt vevő számos más ország küldöttségeinek vezetőivel is találkozni és tárgyalni fog.
Ott lesz majd a díszszemlén többek közt a kínai, az indiai, a dél-afrikai, vietnami, kubai, mongóliai vezetés. A volt szovjet tagköztársaságok közül nyilván hiányozni fognak az uniós tagállammá lett balti államok, illetve Ukrajna, amely nem is kapott meghívót, de alacsonyabb, nem államfői szinten képviseltetik magukat azok a FÁK tagállamok is, amelyek társulási egyezményt írtak alá az EU-val és valamiféle fegyveres konfliktusuk volt-van Oroszországgal, mint például Moldova és Grúzia.
Az egyik legnagyobb meglepetést az okozta, hogy a fehérorosz Lukasenka is bejelentette, nem vesz részt a megemlékezésen. Európa utolsó diktátora az utóbbi időben, az ukrán válság következtében látványosan távolodik Putyintól, elemzők szerint azért, mert országa függetlenségét félti. Erdogan török elnök is az utolsó percben lépett vissza, de ez várható volt, miután Putyin népirtásnak nevezte az örmények száz évvel ezelőtti lemészárlását.
Hogy végül miért nem megy el Moszkvába Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor, arra Phenjan nem adott magyarázatot, csak találgatások léteznek. A kis vezér vélhetően fél kilépni saját álomvilágából, ő nincs hozzászokva ahhoz, hogy más állami vezetőkkel találkozzon és tárgyaljon.
Pedig Moszkvában nem kevesebb készül, mint a világ egyik legnagyobb katonai díszszemléje, amelyen 15 ezer katona, 200 katonai jármű és 150 repülőgép vesz részt. Felvonulnak majd az új generációs orosz fegyverek is. Kigördül a Vörös térre például a 2020-ban hadrendbe álló Armata T-14 nevű harckocsi is, írta a BBC.
Más országok katonái is felvonulnak majd, többek között szerbek, örmények, kínaiak. Igaz, eredetileg ott kellett volna masírozniuk az egykori világháborús szövetségeseknek, mint történt az 2010-ben, amikor a FÁK államokból érkezett egységek mellett amerikai, lengyel, brit és francia alakulatok is felvonultak Moszkvában a második világháborúban aratott közös győzelmet szimbolizálva.
Hogy hogyan éli meg mindezt Putyin? Ő a nyugatot bírálja, a Reuters hírügynökség beszámolója szerint azzal vádolta Oroszország „ellenségeit”, hogy igyekeznek újraírni a történelmet és csökkenteni Moszkva szerepét a náci Németország feletti győzelemben. Céljuk: "Oroszország erejének és morális hatalmának az aláaknázása, az emberek megosztása, egymás ellen fordítása és történelmi spekulációk a geopolitikai játszmáikban” – fogalmazott egy interjúban.
A hírügynökség emlékeztet, hogy ugyanakkor több nyugati tisztviselő és újságíró is úgy gondolja, hogy a Nyugat a moszkvai meghívást bojkottálva elmulaszt egy lehetőséget arra, hogy normalizálja a kapcsolatokat Oroszországgal. Sok orosz pedig úgy vélekedik, hogy a nyugati bojkott a tiszteletlenség jele, Oroszország riválisai bagatellizálni szeretnék a háborúban betöltött szerepüket és az ország súlyos veszteségeit.
Európa és a Szovjetunió második világháborús embervesztesége
Az 1939. szeptember 1 – 1945 május 8-a között dúló második világháború során Európa, ideszámítva a Szovjetunió egészét is, lakosságának 7,5 százalékát veszítette el, 38 millió 930 ezer ember halt meg. Legnagyobb veszteség abszolút értelemben a Szovjetuniót érte korábbi adatok szerint 27 millió fővel, ami lakossága 15,1 százalékát jelentette.
A lakossághoz viszonyított legnagyobb veszteséget azonban Lengyelország szenvedte el, 5 millió 600 ezert, lakossága 16,4 százalékát. Kiugróan magas Jugoszlávia vesztesége, 1 millió 700 ezer, a lakosság 11,2 százaléka, illetve a balti államoké - Észtország 12,7, Litvánia 12,0, Lettország 10,7 százalékot. Németország 7 millió 50 ezer lakost veszített, a lakosság, 9,5 százalékát. Magyarország 420 ezer személyt, lakossága 4,7 százalékát veszítette el.
A katonai az összes emberveszteség 48,3 százalékát teszi ki. Európa országai együttesen 18 millió 798 ezer katonát veszítettek. Abszolút értelemben és viszonylagosan is kiemelkedik a Szovjetunió, hiszen a Vörös Hadsereg 8 millió 668 ezer 400 katonát veszített. Második helyen Németország áll, 3 millió 250 ezer katonával, az európai összveszteség 17 százalékát adva. Háromszáz ezer magyar katona veszítette életét a második világháborúban.