Kövér László;sokkoló;

Illusztráció: Thinkstock

- Sokkoló - A TEK már használja, a rendőrség is szeretné

A Terrorelhárítási Központ és a Nemzeti Védelmi Szolgálat már használja azt az eszközt, ami tegnap keltett botrányt a sajtóban. Kiderült ugyanis, hogy Kövér Lászlóék 10,1 millió forintért vettek olyan sokkolókat az Országgyűlési Őrség számára, amik egy "bikát is földre terítenének". A hvg.hunak úgy nyilatkozott egy rendőrségi forrás, hogy bár náluk nincs rendszeresítve a sokkoló, de jobban örülnének, ha kis lőfegyver helyett ők is ilyen elektromos sokkolókat használhatnának.

„Amennyiben rajtam múlna, minden rendőrnek beszereztetném az elektromos sokkolót, mert jobbnak tartanám, ha ezzel rohangálnának, mint pisztollyal az oldalukon kis lőfegyverrel” – nyilatkozta a lapnak a név nélküli forrás. 

A rendőrök azt is elmondták, hogy nem igazán látják, hogy mi értelme lenne az elektromos sokkolók bevezetésének az Országgyűlésben, főleg, hogy a pisztolyt is hordják majd az őrség tagjai. „Szerintem minden rendőrnek kellene. Jobban megállít, mint egy pisztoly, de nem öl meg" - mondta egyikük, igaz, szerinte egy kockázat van: ha az illetőnek szívritmus-szabályozója van.

Illusztráció: Thinkstock

Illusztráció: Thinkstock

A hvg.hu megtudta azt is, hogy  a Terrorelhárítási Központnál 2012 óta alkalmaznak  elektromos kényszerítő  eszközt a Műveleti, illetve Személyvédelmi IgazgatóságokonA lap szerint a Nemzeti Védelmi Szolgálatnál is vannak sokkolói azoknak a munkatársaknak, akik esetében felmerülhet, hogy az akciók során esetleg olyan helyzetbe kerülnek, hogy meg kell védeniük magukat.

Ahogy mi is beszámoltunk róla, bivalyerős, negyedik generációs elektromos sokkolókat szerzett be az Országgyűlési Őrség, hamarosan pedig indul az állomány kiképzése, hogy rendszerbe állíthassák az eredetileg a felfegyverzett bűnözők és garázdák ellen kifejlesztett fegyvereket. A készülék ugyanis elektromos stimulálással megzavarja azokat a jeleket, amelyeket az agy küld a mozgatóidegeknek, így az áldozat rövid időre elveszti az irányítást a saját teste felett. A vastag ruházat sem véd meg a sokkhatás elől, ha netán nem akadna be a bőrbe a lövedék, akkor a ruhán keresztül üt. Összesen 10,1 millió forint értékben vásároltak Taser X26-osokat, de pontos darabszámot biztonsági okokra hivatkozva nem árultak el.

A sokkolók hírére az ellenzék erős tiltakozásba kezdett, a PM felszólította Kövért, hogy "álljon el ettől az újabb őrült ötletétől". A párt azt is megjegyezte, hogy az ilyen típusú fegyverek bevezetését az ORFK azért utasította el 2009-ben, mert túl veszélyesnek találták azokat, az Egyesült Államokban, ahol rendszeresítették, a sokkolók számos halálesetet okoztak.

„Erőfitogtatás Kövérék részéről”

Szél Bernadett LMP-s képviselő szerint egy normálisan működő országban a szervezetre se lenne szükség, a Parlament védelmét ugyanis a rendőrség is elláthatná. A politikus, aki az őrséget Kövér László házelnök magánhadseregének nevezte, a beszerzésről úgy nyilatkozott: az „erőfitogtatás Kövérék részéről”. 

 

A Parlament épülete megnyitotta kapuit az interneten. A magyarországi és külföldi érdeklődők a Street View segítségével királyok és államelnökök lába által koptatott vörös szőnyegen lépkedhetnek, és olyan turisták szeme elől elzárt helyiségekbe pillanthatnak be, amelyek Magyarország történelmét meghatározó tárgyalások és egyeztetések helyszínéül szolgáltak az elmúlt 110 évben. A magyar Országház olyan híres épületek sorába lépett be így, mint az Egyesült Államokbeli Fehér Ház, vagy a londoni Downing Street 10.