Delphine Ernotte-nak csak augusztus végén kell elfoglalnia elnöki hivatalát, a megválasztása óta eltelt hozzávetőleg egy hétben kételynek árnyéka sem volt, míg a május elsejei ünnep előestéjén már olyan meglepő címek jelentek meg a tudósítások élén, hogy a döntést „még mindig bírálják”.
A „még mindig” formula furcsának tűnhetett, hiszen az egész francia sajtó mindaddig - mondhatni árnyalat nélkül - a női egyenjogúság történelmi győzelmeként ünnepelte, hogy a televíziózás immár hosszú múltjában, első alkalommal sikerült megtörni a férfi egyeduralmat.
A hölgyek természetesen mindig jelen voltak a közszolgálati képernyőkön is, mint sztárok, hírműsorok vonzóan szexis vezetői, de magas hivatali funkcióban úgyszólván soha. Köztük ma is emlegetik még például Anne Sinclairt, Dominique Strauss-Kahn volt szocialista politikus és üzletember meseszép hajdani hitvesét, csámcsognak botrányos válásukon, amit a Nemzetközi Valutaalap lemondásra kényszerült vezetőjének csélcsap magatartása okozott.
Delphine Ernotte öt esztendőre kapott megbízást, megválasztása, de már maga a jelölés is, alkalmat adott néhány rosszalló megjegyzésre. Előtte hosszú ideig az Orange állami távközlési vállalatnak, telefon-, mobilcég és internetóriásnak volt az egyik vezérigazgató-helyettese. Bírálói elismerték, hogy jó kommunikációs gyakorlat az is, de szóvá tették, hogy nem a tévé, hanem teljesen más világ.
Gonosz nyelvű pletykák szintjén még többet is megengedtek maguknak. Nevét összefüggésbe hozták azzal, hogy az ő korszakában, a nyolcvanas években rossz hangulat uralkodott a Telecom cég alkalmazottai körében, többen öngyilkosok lettek. Bizonyítani nem sikerült, hogy az egykori vezérigazgató-helyettesnek bármi köze is lett volna ezekhez az ügyekhez, de a szóbeszéd máig sem csitult el.
A francia közszolgálati televíziós világ kiterjedt birodalom, talán kiterjedtebb még a németnél is, ahol a két vezető láncon, az ARD-n, a ZDF-en kívül van bajor csatorna, közép-német tévé (a volt NDK). A franciáknál viszont - legalábbis elvben- öt eltérő feladatú közszolgálati csatorna működik. A France 2 talán a leghitelesebb információs műsor, szuperprofi műsorvezetői mondatni verhetetlenek, a France 3 inkább szórakoztató, a France 5 és a France O más-más hivatású.
A France 2-nek a kereskedelmi hálózatban talán egyetlen igazi vetélytársa a TF 1, de az inkább bulvár jellegű, és aki hiteles, sokszínű tájékoztatásra vágyik, az jobbára a közszolgálati csatornát nézi. Félrevezető volna magyar hasonlatként az M1-re hivatkozni, mert a France 2 igazi közszolgálati adó, független az éppen kormányzó politikai párttól, mindig az is volt, tekintet nélkül arra, hogy éppen kik, konzervatívok vagy baloldaliak irányítják az országot.
Éppen azért nagy a jelentősége annak, hogy a nagy vállalkozás elnökéül kit választanak öt évre. Erre is megvan a garantáltan demokratikus formula. A vegyes összetételű, nyolctagú pártatlan audiovizuális főtanács szavaz egyszerű többségi voksolással. A nyolcból öt támogató kell a győzelemhez.
Fontos funkció, érthetően nagy érte a tülekedés. Az éppen véget ért ötéves periódus után az idén harminchárman álltak csatasorba. Köztük igazi szaktekintélyek, jelentős múlttal és tudással, a többségük azonban komolytalan önjelölt. Akár Delphine Ernotte-ot is annak tekinthették, hiszen igazi tévés múltja neki sem volt. A főtanácsnak az volt a nagy felelőssége, hogy a harminchárom kandidátus közül kirostálja, ki az, aki komoly esélyesnek vélhető.
Madame Ernotte indokoltan maradt a mezőnyben, mert harminc oldalas részletes dolgozatot nyújtott be, profi színvonalút, amelyben leírta, ha győz, milyen intézkedésekkel lát neki a roppant vállalkozás átszervezéséhez. Mert bármennyire komolyabb gond nélkül működött is eddig, korszerűsítésre szükség van. Meglehet, a tanulmány nem minden részlete származott a végül győztes hölgytől, ügyesen jeles szakembereket is toborzott támogatói közé, de ez is elismerésre méltó érdem.
Fölmérték, hogy a dolgozat alapos, reális, nemes célokat tűz ki. Elsősorban azzal, hogy a közszolgálatok mindenekelőtt igyekezzenek a tinédzserektől a középkorúakig az új nemzedéket szolgálni, nevelni, tanítani, szórakoztatni. Mindeközben a terv komolyan foglalkozott a jobbára már csak az időtöltésre vágyó idősekkel is. Ugyanilyen mindenre kiterjedő figyelemre utalt a tanulmány gazdasági fejezete is.
A tévécsatornák pénzügyileg nem rendelkeznek korlátlan eszközökkel, takarékosságra kényszerülnek, hosszabb távon a leépítések elkerülhetetlenek. Ernotte asszony dolgozata nem mellőzhette ezt a tényezőt sem, de érdemének tudták be, hogy „humánus” megfontoltságú, nem tervezett féktelen elbocsátásokat. A figyelem megnyugtatta azokat a dolgozói rétegeket is, amelyektől elkerülhetetlenül búcsúzni lesznek kénytelenek. Gondjuk ezzel a szakszervezeteknek sem volt, mindent, legalábbis eddig, a legnagyobb rendben találtak.
Akkor hirtelen, egy héttel „a feminizmus történelmi diadala” után, miért a kétség, miért fedeztek föl zavaró mellékkörülményeket? A kákán is csomót keresők azt kezdték firtatni, hogy az audiovizuális főtanácsnak egyébként nagy tekintélyű és befolyásos elnöke kellő körültekintéssel járt-e el akkor, amikor a harminchárom jelöltet rostálni kezdte, kiválasztotta-e, hogy csakis a komolyan számba jöhetők, az igazán esélyesek és rátermettek maradjanak csatasorban? Az elnök ábécésorrendben vétette listára a jelölteket, titkosan szavaztatott róluk, ezt azonban túlságosan bürokratikusnak, véletlenszerűnek ítélték.
Volt aki úgy vélte, a főtanács vezetője igaztalanul kirostált olyanokat is, akiknek szakmai tudásuk, tapasztalataik és rátermettségük alapján mindenképpen ott lett volna a helyük a versenyben maradók között. Tekintélyes neveket említettek. Az elnököt azzal gyanúsították meg, vajon tudatosan azért választotta-e ezt a nem rokonszenves módszert, hogy eleve megszabadulhassanak azoktól, akik Madame Ernotte-nak igazi esélyes vetélytársai lehettek volna, elfogultan egyengesse annak a hölgynek az útját, akit ő maga favorizál?
Nem személyes indítékból, ”csupán” azért, hogy létrejöjjön a „históriai” feminista diadal, ami már eleve jelenthet akár politikai elfogultságot is. Madame Ernotte esetében azonban elhangzott az a gyanú is, hogy őnagysága közismerten baloldali rokonszenvű, netán lehetett szerepe ilyen megfontolásnak is, dörgölőzni a szocialista kormányzathoz. Csúnya gyanú, de kizárni teljesen mégsem lehet.
Mivel a főtanács nyolc tagú, nem volt egyszerű többségi végeredményt elérni. Előállt többször is az a természetes és elkerülhetetlen eset, hogy a voksolás első fordulóiban döntetlen eredmény jött ki, négy- négy voks oszlott meg a döntőben maradt két versenyző között. Addig kellett végtelen türelemmel folytatni a szavazást, amíg elérkezik az optimális 5:3 arány, az egyetlen lehetséges többség. Elnök uramat most utólag azzal gyanúsítják, hogy manipulálással addig forszírozta a szavazásokat, amíg el nem érték Madame Ernotte kétségtelenül biztos győzelmét.
Ezért hozzák szóba most, egy hét után a kommentárok, hogy” fogak csikorognak”, a kételyeket ismételgetők tábora igencsak hangos. A lárma valószínűleg eltart majd egy ideig, de kétséges, lesz-e bármi gyakorlati következménye. Hiszen egy demokratikus országban, bárhonnan szemléljük is, csakugyan történelmi fordulat a női egyenjogúság elkésett fölülkerekedése.