- Igaz, hogy jelenleg az ön lószobra a legnagyobb a világon?
- Igen, jelenleg az enyém. Persze, amikor megépítettem a lovat, akkor nem a méret, hanem a megvalósítás inspirált. Nem az volt a célom, hogy a világ legnagyobb szobrát készítsem el, de a tér ahová készült, megkívánta ezt a méretet. Eddig a legnagyobb lószobrot Leonardo da Vinci készítette el. A Kolosszus a milánói Hippodrom előtt állt volna, de csak az agyagmodellje készült el, melyet francia katonák megsemmisítettek. A szobrot csak jóval később, a huszadik században építették meg Milánóban és Michiganben.
Szőke Gábor MiklósFOTÓ: VISZLAY MÁRK
-Korábban is foglalkozott a lóábrázolással?
- Szinte gyerekkorom óta. Legelőször lovakat kezdtem el rajzolni, a családunkban többen is lótartással foglalkoztak, volt saját istállónk is, ahol sok időt töltöttem. Az egyetem alatt pedig volt egy lovas kiállításom a keszthelyi Helikon Kastély parkjában, ahol kilenc fából készült szobromat helyeztem el.
- Az eddigi alkotásai viszont pár méteresek voltak. A jelenlegi lószobor az eddigi legnagyobb. Nem félt a megvalósítástól?
- Nem féltem, kihívásként tekintettem a munkára. De már egyetemista koromban is építettem nagyméretű köztéri munkákat. A Duna partra épült Cet szobrom például huszonhét méteres volt. A legnagyobb kihívást viszont a mostani ló jelentette. A méretei is beszédesek: a rozsdamentes acélból készült, hegesztett szobor tizennégy méter hosszú, valamint nyolc és fél méter magas. A lovat vágta során ábrázolja, mely három lábon áll, a negyediket a levegőbe emeli. A három lábból pedig egy tartja meg a ló súlyának, vagyis húsz tonnának nyolcvan százalékát.
- Az építéshez ezek szerint be kellett vonni több szakembert is.
- A formát egyedül alakítottam ki, a kivitelezés előkészítéséhez több szakembert bevonnom, statikusokat, mérnököket és az alvállalkozóimat is.
- Ki rendelte meg a szobrot?
- A megrendelő egy befolyásos szlovákiai magyar üzletember, aki ezt a szobrot ajándékba adja a somorjai Hippo-Arena tulajdonosának. Ez a lovas aréna Európa egyik legnagyobb sportkomplexuma lesz, a területén versenypályákkal, istállókkal. A szobrom az aréna főbejáratánál áll majd, a látogatók pedig a hatalmas ló lábai között sétálnak be a térre.
- Már itthon elkezdte építeni a lovat vagy csak Somorján?
- Már itthon nekiálltunk a munkának. Miután elkészültek a tervek, a ló vázszerkezetét készítettük el. Diósdon, a műhelyben megépítettük a ló fejét, törzsét és a lábait. Utóbbit volt a legnehezebb elkészítenünk, mivel olyan zárszelvényeket kellett legyártanunk, melyeket nem forgalmaznak Magyarországon sehol. Akár egy-másfél évbe is telt volna az elkészítésük, ezért nekünk kellett minden elemet megépítenünk. Oda kellett arra is figyelnünk, hogy a ló testrészei szállításkor külön-külön beleférjenek egy-egy kamionba. A ló fején így le kellett vágnunk a sörényt. Mikor megérkeztek a testrészek Szlovákiába, egy segédvázon elhelyeztük a ló fejét, törzsét, majd utólag „daruztuk alá” és betonoztuk be a lábakat.
- A korai szobrai közül több fából készült. Ön korábban azt nyilatkozta, hogy az se baj, ha egy szobrát környezeti károk érik. A legújabbak, mint a Fradi-sas vagy a somorjai ló viszont tartós anyagból készültek. Változott a filozófiája?
- A filozófia nem változott, korábban is voltak olyan szobraim, melyek hosszútávra készültek, de mostanában is építek olyan szobrokat, melyek nem bánom, ha „elpusztulnak”, vagy egyes elemeik egy-egy újabb szobromban újraértelmeződnek. A lószobor viszont természetesen állandó köztéri szobornak készült.
- Egyre nagyobb, magasabb alkotásokat készít. A határ a csillagos ég?
- Tulajdonképpen igen, de nem a méret a lényeg. Persze, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szeretem a monumentális dolgokat. Gyerekkorom óta, ha létrehozok valamit, azoknak egy bizonyos százaléka elég nagyméretű. Ahhoz a szobrászati stílushoz pedig, amit kifejlesztettem, hozzátartozik a monumentalitás.
- Mi a véleménye a kortárs budapesti szobrokról?
- A köztéri szobor egy külön műfaj. Megfelelő technikai tudás kell hozzá, és sok emberhez kell, hogy szóljon. Manapság a fővárosban sajnos nincsenek ilyen alkotásaink. Ezért is vonzódom a régi, klasszikus szobrokhoz, melyek a 19. század végén készültek, úgymint Stróbl Alajos vagy Zala György munkái. Manapság nincsenek is olyan köztéri szobrászok, amilyenek ők voltak. Stróbl és Zala a maguk idejében közszereplők, sztárok, ikonok voltak. Ismerték őket az emberek, valamint komoly vállalkozás állt mögöttük, komoly csapattal, üzleti tervekkel. Az egyetemen, amikor elkezdtem az első szobraimat megépíteni, én is hasonló karrierre vágytam. Feltettem magamnak a kérdést: egy mai szobrász miért ne lehetne olyan híres mint egy külföldi popsztár?
- Mint szobrásznak mi a véleménye a Városliget átalakítását célzó Liget Budapest Projektről?
- Hát, a Liget Projektről lehet hallani jót és rosszat is. Kérdés, hogy az átalakítás a Városliget rovására vagy előnyére válik. Arról is szó esett már, hogy kivágnak fákat, és arról is, hogy nem. A Városliget amúgy is le van amortizálva. Nekem a beadott pályaművek közül sok minden tetszett, nagy nemzetközi építészirodák grandiózus és komoly dolgokat álmodtak meg. Ezek között vannak izgalmas megoldások. Kíváncsian várom a végeredményt.