Obama;kivizsgálás;dróncsapások;

- Obama elrendelte a dróncsapások kivizsgálását

Washingtonban újra viták középpontjába kerültek a célzott dróntámadások, miután a Fehér Ház elismerte, hogy egy amerikai és egy olasz túsz is életét veszítette egy CIA-dróncsapásban a pakisztáni-afganisztáni határ térségében. 

Barack Obama amerikai elnök csütörtökön legmélyebb sajnálkozását fejezte ki, s közölte, vállalja a teljes felelősséget az akció miatt. A túszok egyike, az amerikai Warren Weinstein 2011-ben esett az al-Kaida fogságába, az olasz túszt, Giovanni Lo Portót 2010-ben rabolták el.

A légicsapást idén januárban hajtották végre, a CIA elemzői heteken keresztül figyelték a célpontot, tudták, hogy az épületet al-Kaida harcosok használják, s a megfigyeléseik alapján biztosak voltak benne, hogy négy ember tartózkodik az épületben. A bombatámadást követően derült ki, hogy hat holttestet húztak ki a romok közül, azaz, a megfigyelők téves értékelés alapján döntöttek az akcióról. Az elnök úgy fogalmazott, „a háború köde” hozzájárulhatott a tévedéshez. Tagadta azonban, hogy a hírszerző ügynökség elemzőinek „hanyagsága” vezetett volna két nyugati túsz halálához.

A The Washington Post úgy értesült, noha Obama nyilvánosan védelmébe vette a CIA embereit, a színfalak mögött jóval keményebben fogalmazott. Az elnököt tanácsadói évek óta biztosították, hogy „ez soha nem történhet meg, és most mégis megtörtént”. Obama bejelentette, hogy elrendelte a dróncsapások teljes kivizsgálását, s nem tartják kizártnak, hogy szigorítják a hasonló akciók szabályozását.

Az amerikai elnök egy 2013-as beszédében kiállt a dróncsapások mellett, mondván, ez a terrorizmus elleni harc leghatékonyabb, s legkevesebb emberáldozattal járó formája, emlékeztetett az NBC.

Két másik amerikai is életét veszítette, Ahmed Farouq és Adam Gadahn ugyanakkor al-Kaida-tagok voltak. Már korábban is viták folytak arról, hogy az amerikai erők végrehajthatnak-e célzott támadásokat amerikai állampolgárok ellen. 2002 óta legalább nyolc amerikai veszítette életét Pakisztánban és Jemenben hasonló dróntámadásban, ám csak az egyiküket, a jemeni al-Kaida vezetőjének tartott Anvar al-Avlaki amerikai születésű muszlim hitszónokot vették célba szándékosan.

Pakisztánban is élesen bírálták Washingtont a dróntámadások miatt. A pakisztáni kormányzat részvétét nyilvánította a két megölt túsz családtagjainak.

Régi adósságát törleszti az amerikai védelmi minisztérium: Hawaii szigetén pár héten belül elkezdik több száz tömegsírba temetett amerikai katona földi maradványainak DNS-vizsgálatát. A Pearl Harbor kikötője ellen végrehajtott 1941-es japán támadás áldozatainak egy részét ugyanis soha nem azonosították: az elsüllyesztett USS Oklahoma csatahajón elesett 388 tengerész és tengerészgyalogos földi maradványait 61 érckoporsóban a csendes-óceáni nemzeti katonai temetőben, Honoluluban hantolták el.